Betiltanák a magas sarkú cipőt, a nők szőrtelenítését és a sminkelést a szélsőbaloldali elmebetegek

Arab businesswoman using a laptop

Itt a legújabb szélsőbaloldali őrület.

Miközben a szélsőbalos „Engedetlen Franciaország” („Insoumis”) és a zöld párt („Verts”) védelmükbe vették az abaya (hagyományos arab női ruhadarab, amely egy hosszú, bő, a fejet kivéve egész testet takaró ruhából áll) viselését az iskolákban, a Le Figaro megmutatja a két baloldali párt kettős mércéjét, különösen akkor, amikor a neo-feminizmus és az iszlám viszonyáról van szó.

A szélsőbaloldali pártok, politikusok – de mára ez már az egész baloldalt elérte – szinte mindennel szemben intoleranciát mutatnak, ami hagyományos európai kultúrának számít.

Ha kell, akkor múltszázadbeli regényeket írnak át, mert abban véletlenül szerepel a néger szó, filmeket cenzúráznak, művészeket hurcolnak meg, ha úgy kívánják az érdekeik.

Az iszlámot, különösen annak radikális változatait, amelyek a nőket valóban elnyomó és megszégyenítő kontextusba helyezik, nem támadják. Sőt, kifejezetten szeretik, támogatják. Nem véletlenül, a baloldal legfontosabb szavazóbázisáról van szó.

Augusztus 26-án, vasárnap Gabriel Attal, francia közoktatási miniszter bejelentette, hogy a francia iskolákban betiltják az abaya-t. A francia tizenéves lányok többé nem járhatnak majd az órákra az egész testüket eltakaró hosszú, hagyományos iszlám ruhában. A felháborodott szélsőbaloldal egy emberként/nőként/nem-binárisként lázadt fel ez ellen a döntés ellen.

A kép illusztráció Forrás: Photononstop/Eric Audras / Onoky / Photononstop/Eric Audras

„Üdvözlendő ennek a baloldalnak az összetartása” – indítja írását Samuel Fitoussi a Le Figaro-ban, majd felsorolja, hogy mi mindent szeret és még több dolgot nem szeret a baloldal.

A szélsőbal harcol az ellen, hogy a Tour de France dobogóin hostessek álljanak, mert jelenlétük állítólag veszélyes képzelgéseket vált ki. Rajtuk keresztül férfiak és nők is egy bizonyos képet alkotnak önmagukról és a másik nemről. (A Tour de France-on nemcsak a női kisérőket akarta betiltani a szélsőbal, de magát a világhírű versenyt is, mert szerintük ez a régi, túlságosan konzervatív Franciaország jelképe...) Az abayák elterjedése az iskolákban ezzel szemben nem táplál olyan képzeletet, amely valószínűsíthetően következményekkel járna arra a társadalmi modellre, társadalmi szerepekre, amelyeket a férfi és női diákok felnőttként betöltenek majd.

A szélsőbal hadat üzent a sminkelésnek, gyantázásnak és a magas sarkú cipőknek, volt, hogy ezek betiltásáról okoskodtak. Ezzel szemben azok a tizenéves lányok, akik úgy döntenek, hogy tetőtől talpig vallási ruhába burkolják magukat, szabad és tájékozott döntést hoznak, amely mentes a társadalmi elnyomás minden formájától.

A szélsőbal meg akarja változtatni viselkedésünket a házastársi kapcsolatrendszerben. Abból kiindulva harcol például a háztartási feladatok aszimmetrikus megosztása ellen, hogy a nő passzív elszenvedője a mentális terheknek, ezért nem tudja megfelelően megvédeni saját érdekeit a férje érdekeivel szemben. Másrészt arra nem gondol, hogy egy iskolás lány, aki érzékeny arra, ahogyan mások néznek rá, és aggódik a társadalmi hierarchiában elfoglalt helye miatt, befolyásolható és passzívan alávetheti magát a divatnak, amit követnie kell.

A szélsőbal imádja a „Barbie” című filmet, amelynek cselekménye azon alapul, hogy a férfiak a férfiuralom kulturális feltételeinek megteremtése céljából képesek arra, hogy kimossák a nők agyát. Tágabb értelemben pedig azt sugallja, hogy a nők szabad akarata illúzió. A nők a viselkedési kódokat közvetítő gender-sztereotípiák áldozatai, nem vesznek részt kellőképpen például bizonyos szakmai ágazatokban. Úgy tűnik, hogy csak a progresszív fehér burzsoá nők lehetnek a rossz lelkiismeret áldozatai és csak a fehér férfiak képesek diktátumaik érvényesítésére, ugyanerre viszont a vallásos, szakállas férfiak nem képesek.

A szélsőbal ellenzi a „Miss France” szépségversenyeket, mert ezek a versenyek azt a mítoszt táplálják, hogy a nő csak egy tárgy. Másrészt a nőkre – és csakis a nőkre – bizonyos közösségekben ráerőltetett egyenruha nem szolgálja a rabszolganő vagy a női ruhatár mítoszát.

A szélsőbal ellenzi a „Miss France" szépségversenyeket Forrás: AFP/Loic Venance

A szélsőbal küzd a nők láthatatlanná tétele ellen a tizennyolcadik századi irodalomban, de nem teszi meg ugyanezt a jelenben a nők láthatatlanná tétele ellen a köztereken.

A szélsőbal betiltotta a labdarúgást az iskolákban, hogy fellépjen a nagyszünetek gender alapú kisajátítása ellen, és a pályákat (Lille-ben, Lyonban, Grenoble-ban, Bordeaux-ban ...) kiskertekké alakította. Az abayák viselése azonban szerintük nem teremtenek nemi sztereotípiákat (bár ébernek kell lennünk, és fel kell lépnünk bizonyos lehetséges visszaélések ellen, mint például a rózsaszín abayák gyártása – a nőket nem szabad ugyanis arra kényszeríteni, hogy rózsaszínbe öltözzenek 2023-ban).

A szélsőbal úgy véli, hogy a nők elleni erőszaknak van egyfajta folytonossága. Ez a szexista viccektől egészen a nemi erőszakig terjed, az előbbi, mármint a szexista viccek olyan attitűdöket szülnek, amelyek lehetővé teszik a nemi erőszakot. Meglepő módon az az elképzelés, hogy a nőknek el kell takarniuk a testüket, nem szerepelnek ebben a folytonosságban. De azt is meg lehetne kérdezni, hogy az a nő, aki a legkisebb bőrfelületét is megmutatja, provokatív lenne? Vagy ha csupasz alkarját mutatja fel, az már az erotika egyik formája lenne? És végül egy férfi nem láthat „formákat” anélkül, hogy uralkodni tudna magán?

A szélsőbal háborút indított a nyelvtan ellen: a semlegesnemnek a hímnemű alakhoz való igazítása szimbolikus elnyomásnak számít. (A francia nyelvben megkülönböztetik a hímnemet és a nőnemet a szabályok alapján a többes szám képzésekor). Az abaya ezzel szemben egy egyszerű szövetdarab.

A szélsőbal a grillezésben, a lovagiasságban, a sörben, a gyerekmesékben, a „manspreading”-ben (metaforaként is értelmezhető: a férfiak nagyobb helyet követelnek maguknak a társadalomban. Amellett, hogy ez az ülésmód kényelmesebb a férfiaknak, szakértők szerint dominanciát is sugározhat a nők felé), a „mansplaining” -ben („Manspalining”-nek nevezik, amikor egy férfi anélkül, hogy arra a nő megkérte volna, leereszkedően megmagyarázza, hogy mi történik valójában pl. egy kép, zenemű, vagy bármilyen történet esetében) és a „manterrupting”-ban („manterrupting”-on azt értik, amikor egy férfi indokolatlanul megszakítja egy nő beszédét, közbevág, átveszi a szót) érzékeli a patriarchátus veszélyeit, de a nőkre erőltetett iszlámban semmiféle veszélyt nem lát.

A szélsőbal a szekularizmus nevében elkötelezetten harcol a városházákon felállított karácsonyfák és jászolok ellen. Az öbölállamokból származó hivalkodó vallási viseleteknek viszont jogosan van helye iskoláinkban.

Csak remélni tudjuk, hogy a szélsőbal az abayába burkolózó fiatal lányok számára is lehetővé teszik a nemi átalakítást, ha úgy érzik, hogy erre szükségük van, vagy megengedi azt is, hogy minden második nap viselhessék az abayát, ha éppen nem érzik magukat binárisnak. Fő az éberség, elvtársak – fejezi be írását a Le Figaro esszéírója,