Óriási támogatói bázis épült Trump körül Amerikában

Donald Trump
Vágólapra másolva!
A Donald Trump újraválasztását segítő támogatói kör sokkal erősebb pénzügyileg, mint amilyennek azt a baloldal láttatná, erről ír a Breitbart.
Vágólapra másolva!

Az alulról szerveződő adományozók köre hatalmas adománygyűjtési előnyt biztosít Trump elnöknek és a kampánycsapat erősen védi ezeket az értékes forrásokat, erről beszélt a Breitbart-nak egy magas rangú személy a Trump-csapatból.

- mondta a névtelenül nyilatkozó forrás.

Két nagy hivatalos egységből tevődik össze a Trump-csapat a 2024-es választásokra: ténylegesen a kampányt a MAGA Inc. nevű szuper PAC koordinálja, miközben

létezik egy vezetői politikai akcióközösség is, közvetlenül Trump irányítása alatt, Save America néven.

Hatalmas, alulról szerveződő és organikus tömegbázisa van az amerikai emberek körében Donald Trumpnak. Forrás: Twitter

A szóban forgó, névtelenségbe burkolózó kampánysegéd szerint a Trump-kampánycsapat és a vezető politikai akcióközösség közötti kapcsolat a következőképpen néz ki: minden összegyűjtött pénzösszeg egy közös adománygyűjtési megállapodáson keresztül megy keresztül, amelynek 90 százaléka a kampányhoz, 10 százaléka pedig a vezetői politikai akcióközösséghez kerül. A vezetői akcióközösség az a szervezet, amely elsősorban Trump és mások jogi költségeit kezeli, amelyeket a volt elnök csapata segít fedezni. Mindeközben

a Trump-kampánycsapatnak juttatott pénzt a tényleges kampánytevékenységre, például utazásokra, reklámokra, szavazásra való felhívásra és egyéb tevékenységekre fordítják.

Trump szövetségesei nemrég egy új, a kampányhoz nem kapcsolódó Patriot Legal Defense Fund Inc. nevű jogvédelmi alapot is létrehoztak, amelyen keresztül végül mások - nem maga Trump vagy családtagjai - jogi számláinak nagy részét fedezik.

A Save America eközben várhatóan továbbra is fedezi majd a volt elnök és családtagjai, valamint talán még néhányan mások jogi számláit is.

A 2024-es elnökválasztási ciklusban a tisztviselő szerint

a Trump-csapat eddig mintegy 315 ezer egyéni adományozótól fogadott el adományokat. Ez azt jelenti, hogy további több millió olyan Trump-szavazó is lehet, akik még nem adakoztak eddig a kampányra.

Összefoglalva az eddigieket, ezt lehet tudni tehát a Trump-kampányról. A kampánycsapat rendelkezik azzal, amire szüksége van ahhoz, hogy a jövő évi előválasztásokon és választási kampányokon keresztül működjön, bővelkedik készpénzben és szinte korlátlan lehetősége van a további növekedésre ebben a tekintetben. A Trump-párti szuper PAC - a MAGA Inc. - is fellendülőben látszik, és még többet is visszautalhat Trump vezetői politikai akciócsoportjának - de akárhogy is, a Trump szövetségesei által létrehozott új jogvédelmi alappal a jogi frontok is biztosítva vannak.