Nyers kagylót ettek, többen meghaltak az Egyesült Államokban

Vágólapra másolva!
Két connecticuti lakos halt meg idén nyáron a nyers kagylókban található baktériummal összefüggő fertőzésekben - közölte kedden az állami közegészségügyi hivatal.
Vágólapra másolva!

Az államban három olyan emberről tudnak eddig, akik megfertőződtek a Vibrio vulnificus baktériummal. A problémát általában az okozza, hogy az osztriga - amely tartalmazza ezt a baktériumot - sem kinézetre, sem szagra, sem ízre nem változik meg.

Az áldozatok 60 és 80 év közöttiek voltak

- közölte az állami Akvakultúra Hivatal hivatal.

Connecticutban virágzó osztrigaipar működik, és rendszeresen végeznek vizsgálatokat a baktériumokat illetően. Az egészségügyi minisztérium szerint a Vibrio vulnificust még soha nem azonosították az állam vizeiben.

A fertőzés leginkább a sokkal melegebb vizekből származó kagylókhoz köthető, ahol a baktérium jól fejlődik.

2014 óta az államban kötelező az osztrigákat olyan hőfokra lehűteni, amelyben a baktérium már nem tud életben maradni - közölte a hivatal.

Az állami Akvakultúra Hivatal közölte, hogy nem hiszi, hogy bármelyik fertőzés connecticuti kagylókhoz köthető - írja az AP News.