Nagy a baj: itt van Kína drámai üzenete Japánnak

Nukleáris, sugárzás, tábla,
A radiation warning sign at the Sellafield nuclear processing plant in Cumbria, December 1986. (Photo by Georges De Keerle/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Kína határozottan felszólítja Japánt, hogy ne engedje a tengerbe a fukusimai erőműnél felgyülemlett, higított hűtővizet, és gondoskodjon felelős ártalmatlanításáról – közölte a pekingi külügyminisztérium szóvivője kedden.
Vágólapra másolva!

Vang Ven-pin szokásos sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a japán kormány a nemzetközi közösség erős aggodalmait és határozott ellenállását figyelmen kívül hagyva jelentette be a döntést, hogy augusztus 24-től megkezdi a fukusimai víz tengerbe eresztését.

– mondta Vang, majd hozzátette, hogy Kína komolyan aggódik és elítéli ezt, így komoly lépéseket tett Japán felé.

Elmondta, hogy az elmúlt több mint két év során a törvényesség, a jogszerűség és a szennyezett víz óceánba eresztéséről szóló japán terv jogszerűségét és biztonságát újra és újra megkérdőjelezte a nemzetközi közösség, azonban Japán továbbra sem foglalkozik a főbb nemzetközi aggályokkal, mint például a tisztítóberendezés hosszú távú megbízhatósága, a szennyezett vízzel kapcsolatos adatok hitelessége és pontossága, valamint a megfigyelési megállapodás hatékonysága.

Munkások a fukushima erőműnél. Forrás: AFP/Yoshikazu Tsuno

– mondta Vang, hozzátéve, hogy ez indokolatlan, észszerűtlen és szükségtelen Japán számára, hogy továbbra is keresztülvigye az ezzel kapcsolatos tervét.

– mondta el Vang, és hangsúlyozta, hogy Kína minden szükséges lépést meg fog tenni a tengeri környezet védelme, az élelmiszerbiztonság és az emberek életének és egészségének védelme érdekében.

A fukusimai nukleáris erőművet 2011-ben pusztító földrengés és szökőár sújtotta, ami miatt az atomerőműben a világ második legsúlyosabb nukleáris balesete következett be. Az erőműnél összegyűlt szennyezett vizet óriási tartályokban tárolják, de a létesítmény felszámolásához fel kell szabadítani a helyet, ezért a vizet megtisztítják és sokszorosára hígítják és évtizedeken át fokozatosan engedik a tengerbe. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint a terv összhangban áll a nemzetközi biztonsági szabványokkal és a víz tengerbe engedése elhanyagolható hatással lesz az emberekre és a környezetre.