Jól fizet Trump börtönfotója: milliók folytak be a kampányára

TRUMP, Donald
Atlanta, 2023. augusztus 25. A fulton megyei rendőrség által közreadott nyilvántartásba vételi kép a Republikánus Párt elnökjelöltségére pályázó Donald Trump volt amerikai elnökről. A kép a Georgia állambeli Atlanta börtönében készült 2023. augusztus 24-én, miután a politikus feladta magát. Trump és 18 munkatársa ellen egy georgiai kerületi ügyész büntetőeljárást indított a 2020-as választások eredményének megváltoztatására irányuló kísérlet vádjával. A volt elnök a bűnügyi nyilvántartásba vétel után óvadék ellenében távozott a börtönből. MTI/EPA/Fulton megyei rendőrség
Vágólapra másolva!
Az elmúlt három hétben csaknem 20 millió, ebből múlt csütörtök óta 7,1 millió dollárnyi adomány érkezett Donald Trump volt elnök választási kampányának számlájára. A jelentős összeg a Trump elleni washingtoni vádemelés, illetve a georgiai ügy miatt készült rabosítási fotó közzétételét követően folyt be.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet a Fox News alapján arról ír, hogy komolyan felpörögtek a Donald Trump volt elnök kampányát támogató adományok az elmúlt három hétben, hiszen közel 20 millió dollár érkezett, amelynek több mint harmada az elnök nyilvántartási fotójának közzététele után érkezett. A kampánycsapat a Fox News televíziós hálózatnak megerősítette, hogy adománygyűjtés szempontjából a pénteki volt a legerősebb napjuk,

csak ezen az egy napon több mint 5 millió dollárnyi adomány érkezett.

− mondta a kampánycsapat egy tagja a Fox Newsnak.

Felrobbantotta az internetet

Csütörtökön a georgiai Fulton megye börtönében nyilvántartásba vették Donald Trump volt amerikai elnököt azon büntetőper kapcsán, amelyben a 2020-as választási eredményekbe való beavatkozással vádolják. Trump ezt az alkalmat használta fel arra, hogy visszatérjen az X (korábban Twitter) mikroblog portálra, ahonnan korábban kitiltották.

Amikor közzétette rabosítási fotóját, az internet szinte felrobbant.

A kampány hivatalos oldalán csakhamar elkezdték árusítani a fotóval készült ajándéktárgyakat (pólókat, posztereket, matricákat), ami nagyban hozzájárult a kampánybevételek megugrásához.