Mi lesz a Biden-családdal a korrupciós ügyeik napvilágra kerülése után?

JOE BIDEN, HUNTER BIDEN, politika, amerikai elnök, fia, Dél-Karolina, templom
US President Joe Biden (L) waves alongside his son Hunter Biden after attending mass at Holy Spirit Catholic Church in Johns Island, South Carolina on August 13, 2022. (Photo by Nicholas Kamm / AFP)
Vágólapra másolva!
Ez az ügy aligha Joe Biden kétes értékű szavahihetőségén áll vagy bukik majd. Az említett szövetségi ügyész, David Weiss személyén sok múlik, és McCarthy republikánus képviselőházi elnök szerint nem jó előjel, hogy ő nem tudott egy vádalkut összehozni Hunter Bidennel – mondta az Origónak Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője a Biden-család korrupciós ügyeiről. Dornfeld beszélt arról is, hogy az elnökválasztási kampányban a Biden-család korrupciós ügyei mellett komoly szerepet játszhat majd az ukrajnai háború kérdése is, ahol a republikánusok egyre határozottabb hangon a béke pártján foglalnak állást.
Vágólapra másolva!

Joe Biden és családja 20 millió dollárt kapott Oroszországtól, Ukrajnától és Kazahsztántól az idő alatt, míg a mostani elnök alelnökként tevékenykedett. Milyen fényt vet ez az elnökre és családjára? Kerülhetnek emiatt akár börtönbe?

Már önmagában az is példátlannak számít, hogy egy hivatalban lévő amerikai elnök fiát büntetőperbe fogják a korrupt kapcsolatai miatt, pedig a demokraták mindent megtettek az ügy elsikálása érdekében:

kierőszakolták az ügyeket vizsgálni kívánó ukrán ügyész menesztését 2016-ban, a teljes fősodratú média álhírnek bélyegzett mindent, és az ügyre először a nagypolitikában figyelmet felhívó Trumpra óriási gyűlölethullám zúdult.

Joe Biden és fia, Hunter Biden Forrás: AFP/Andrew Caballero-Reynolds

Igen furcsa szájízt hagy, amikor a hivatalban lévő elnök felhívja a figyelmet ellenfele korrupciójára, és erre válaszul ellene indítanak leváltási eljárást. Egészen olyan, mintha az egész demokrata politikai elit és hű szövetségesük, a mélyállam együtt védenék a politikai korrupciót. Ebben az ügyben egyébként a fő bizonyítékot maga Hunter Biden szolgáltatta, amikor a kábítószerfogyasztással és terhelő bizonyítékokkal teli laptopját egy szervízben felejtette. Viselkedése egyébként a botrány kezdete óta is teljesen kiszámíthatatlan, ezért is juthatott el az ügy idáig. A kijelölt ügyész személyét ugyanakkor sokan kritizálták republikánus oldalról, maga Trump is.

Attól tartanak ugyanis, hogy valamilyen módon megpróbálják a jogi eljárást úgy kifuttatni, hogy a republikánusok sározódjanak be a végén. Így az ügy még koránt sincs lefutva, szó sincs róla, hogy Hunter Biden kezét elengedték volna.

Joe Biden alelnöksége alatt fia, Hunter Biden »márkaként« adta el magát, hogy milliókat kaszáljon kazahsztáni, oroszországi és ukrajnai oligarcháktól – szerepel James Comer republikánus politikus sajtóközleményében. Volt már arra példa, hogy amerikai elnök és családja ilyen nagy botrányba keveredjen?

A „márka", amint Hunter Biden árult, alighanem a vezetékneve, ez képviselte az igazi értéket a megrendelők számára. Valószínűsíthetjük, hogy nem a képesítések nélküli Biden-csemete bármiféle személyes adottsága volt az, ami a Bursima ukrán gázcég igazgatósági székébe repítette, hanem az a tény, hogy apja akkoriban az Obama-adminisztráció alelnöke, vagyis az Egyesült Államok második legbefolyásosabb döntéshozója volt. Apja érintettségét mutatja az is, hogy 2016-ban pénzügyi támogatásokat tartott vissza Ukrajnától, amíg ki nem rúgják azt az ügyészt, aki fia korrupt ügyeit is vizsgálta volna.

Hunter Biden nyakig ül a korrupciós botrányban. Forrás: AFP/Stefani Reynolds

A baloldal arcátlanságára jellemző, hogy az ügyész kirúgását annak állítólagos korruptságával indokolták, majd álhírnek nyilvánították a félreállításának valós okát. Bevett trükk már, amit a fentebb említett laptop esetén is alkalmaztak.

Úgy gondolom, hogy lassan a laikusok számára is egyértelművé válik: a Biden-család szekrényében nem egyszerűen csontvázak lapulnak, hanem egy egész temető. Ez talán meg is magyarázza az óriási választási anomáliákat a 2020-as amerikai elnökválasztás kapcsán. Az amerikai politikai életet végigkísérik a botrányok, már szinte Washington elnöksége óta, de azt hiszem az intézményesített politikai korrupció ilyen szintjével még nem találkozott senki.

Joe Biden és fia Hunter Biden Forrás: AFP/Nicholas Kamm

Újabb drámai fordulatot vett a Biden család korrupciós botránya, miután egy koronatanú megerősítette: Joe Biden részt vett fia egyik üzleti vacsoráján, de ezt az elnök tagadta. Ez mennyire hitelteleníti az amerikai elnök szavait?

Joe Biden szavait aligha kell hitelteleníteni, mert megteszi azt ő maga, már amikor épp tudatánál van.

A legtöbbször értelmetlen zagyvaságokat beszél, miközben néha láthatóan azt sem tudja, hogy hol van, hétről hétre szállítva a kínosabbnál kínosabb videófelvételeket. Persze lényeges különbség, hogy itt a bíróság számára igazolható módon kapták hazugságon, ennek természetesen nagy jelentősége lehet egy későbbi perben. De ez az ügy aligha Joe Biden kétes értékű szavahihetőségén áll vagy bukik majd. Az említett szövetségi ügyész, David Weiss személyén sok múlik, és McCarthy republikánus képviselőházi elnök szerint nem jó előjel, hogy ő nem tudott egy vádalkut összehozni Hunter Bidennel. Még a legtisztább szándékú, igazságot kereső bíróság sem tud elítélni valakit egy kontár módon összerakott vádirat alapján.

Meddig maradhat elnök Joe Biden?

Bár a republikánusok bíznak abban, hogy az ügy elegendő lehet ahhoz, hogy leváltási eljárást indítanak Joe Biden ellen, ez inkább csak szimbolikus jelentőségű lehet, akárcsak a demokraták részéről történt Trump ellen, kétszer is. A tényleges leváltására a legkorábban a jövő évi elnökválasztáson kerülhet sor, itt két lényeges esélyt látok erre.

  • Először is, hogy a demokraták úgy döntenek, nem indítják még egyszer elnökjelöltként. Erre egyre komolyabb esély látszik, tekintettel az idősebb Biden mentális és egészségügyi állapotára, valamint a fia korrupciós ügyeire.
  • A másik lehetőség pedig, hogy elindul ugyan, de vereséget szenved a választáson. Ez utóbbi kapcsán elég nagy kérdőjelek vannak, hiszen bár a republikánusoknál még mindig Donald Trump a legesélyesebb és legnépszerűbb jelölt, most komoly kihívója is akad házon belül Ron DeSantis floridai kormányzó személyében.

Az elnökválasztási kampányban a Biden-család korrupciós ügyei mellett komoly szerepet játszhat majd az ukrajnai háború kérdése is, ahol a republikánusok egyre határozottabb hangon a béke pártján foglalnak állást.