Gyengült a német állam iránti bizalom

Beilstein, Németország,
View of a beautifully decorated half-timbered house in Beilstein / Germany on the Moselle
Vágólapra másolva!
Sosem bíztak még ennyire kevesen a német állam cselekvőképességében. Egy ma ismertetett felmérés szerint a felnőtt lakosság csupán 27 százaléka tartja alkalmasnak az államot feladatai ellátására.
Vágólapra másolva!

A német köztisztviselők érdekvédelmi szervezete (DBB) megbízásából készülő felmérés szerint 2 százalékponttal alacsonyabb a német állam bizalmi indexe a tavalyinál és 29 százalékponttal rosszabb a 2020-as, 56 százalékos csúcsnál.

Ma a németek csupán 27 százaléka tartja alkalmasnak a saját államát a feladatai ellátására.

Mindezzel párhuzamosan új csúcsot döntött azok aránya, akik túlterheltnek tartják az állami intézményrendszert – írta a Világgazdaság. Ők a megkérdezettek 69 százalékát teszik ki.

Egy évvel korábban 66 százalék volt ez az arány, az állam tekintélyét erősítő első járványkezelési intézkedések idején, 2020-ban pedig rekordalacsony, 40 százalék.

Legkevésbé az ország keleti részének lakói, a legalacsonyabb végzettségűek és az Alternatíva Németország (AfD) párt szavazói hisznek az állam cselekvőképességében.

A szélsőjobboldali AfD szavazóinak 93 százaléka szerint túlterhelt az állam, csupán 6 százalékuk szerint kellően cselekvőképes. A legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezők 78 százaléka érzékel túlterheltséget, és 16 százalékuk bízik az államban. A ország keleti részén, a volt NDK területén 77 százalék, míg a nyugati tartományokban az országos átlagtól elmaradó, 68 százalék az államot túlterheltnek tartók aránya.

Olaf Scholz német kancellár Forrás: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ügyek mentén vizsgálva a válaszokat a felmérést készítő Forsa közvélemény-kutató elárulta azt is, hogy a legtöbben (26 százalék) a menekültügy területén látják túlterheltnek az államot, amit az oktatás (17 százalék), valamint a klímapolitika és környezetvédelem (17 százalék) követ.

Az ARD országos köztelevíziónak Manfred Güllner, a Forsa vezetője elmondta, hogy az eredmények rámutatnak a német társadalom megosztottságára is. Ezt az állami feladatok fontossági sorrendjéről alkotott vélemények eltérése is jelzi. Míg a nyugati tartományokban a lakosság 47 százaléka tartja kiemelten fontosnak a klímavédelmi beruházásokat, keleten csak 37 százalék, és míg keleten 50 százalék tartja nagyon fontos állami feladatnak a drágulással járó terhek csökkentését, főleg az energiaárak területén, nyugaton csak 37 százalék ez az arány.