Több ezer ember menekül Dél-Franciaországból a pusztító erdőtűz miatt

Vágólapra másolva!
Háromezer embert telepítettek biztonságos helyre dél-franciaországi kempingekből egy hétfő délután keletkezett heves erdő- és bozóttűz miatt.
Vágólapra másolva!

A bozóttűz Pyrénées-Orientales megyében, Saint-André és Argeles-sur-Mer híres tengerparti üdülőhely között, a spanyol határ közelében tombol.

A tűzoltók 13 repülőgéppel, három helikopterrel és több mint 500 tűzoltóval küzdenek a lángokkal

- közölte még hétfőn késő este Gérald Darmanin belügyminiszter.

Hétfő éjszakáig 480 hektár növényzet égett le.

A tűzoltók az éjszaka folyamán próbálták megakadályozni, hogy a tűz átterjedjen lakóházakra is, így óvatosságból több házat és egy szupermarketet is evakuáltak. A kitelepített embereket sportcsarnokban és egy másik nagy középületben helyezték el.