Döbbenetes lépés az Egyesült Államoktól, kirobbanhat a harmadik világháború

Egy holland F16-os infracsapdákat szór egy szlovákiai légibemutatón
Képünk illusztráció
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok rábólintott, hogy Hollandiából és Dániából F–16-os vadászgépeket küldjenek Ukrajnába, amint befejeződik az ukrán pilóták kiképzése – írja a Reuters.
Vágólapra másolva!

A Portfolio szemléje szerint Wopke Hoekstra holland külügyminiszter üdvözölte Washington döntését, hozzátéve, még európai partnereikkel tárgyalnak a kérdésről. Jakob Ellemann-Jensen dán védelmi miniszter azt nyilatkozta, tárgyalnak a szövetségesekkel, konkrétumokat később tudnak majd mondani.

AZ UKRÁN PILÓTÁK KIKÉPZÉSE, MELYBEN 11 ORSZÁG VESZ RÉSZT, EBBEN A HÓNAPBAN KEZDŐDIK MEG, AZ ELSŐ EREDMÉNYEKET A JÖVŐ ÉV ELEJÉRE VÁRJÁK.

Hollandia és Dánia vállalta magára a kiképzés vezetését.

Oroszország továbbra is légi fölényben van, de ősszel és télen Ukrajna ezt még nem fogja tudni ellensúlyozni F–16-osokkal, mert az ukrán pilóták nem tudnak ilyen vadászgépeket vezetni. Először az angolul jól beszélő pilóták képzését kezdik meg, a többiekét csak nyelvi tanfolyamot követően.