Mecsetben robbantott egy öngyilkos merénylő Pakisztánban

pakisztán, terrortámadás, mecset, pakisztáni terrortámadás
-
Vágólapra másolva!
Mecsetben hajtott végre támadást egy öngyilkos merénylő az északnyugat-pakisztáni Haibár-Pahtunhva tartományban, a keddi merényletben legalább egy rendőr meghalt, a mecset nagy része romba dőlt - közölte a rendőrség.
Vágólapra másolva!

A hatósági közlemény szerint Haibár körzeti rendőrsége azután érkezett a helyszínre, hogy bejelentést kaptak a körzetben tevékenykedő fegyveresekről, akik a bejelentő szerint a szóban forgó mecsetnél terveztek támadást elkövetni.

A rendőrség a mecset bejáratánál meg akarta állítani a robbanószerekkel felszerelt férfit, aki azonban a mecsetbe menekült, ahol aztán felrobbantotta magát.

Az épületben a rendőrség szerint nem tartózkodott senki, ellenben a robbanásban életét vesztette egy rendőr, aki az elkövető után eredt.

A helyszínre érkező mentőszolgálat megerősítette, hogy a detonáció miatt a mecset nagy része összeomlott.

A támadásért egyelőre egyetlen csoport sem vállalta a felelősséget, noha az utóbbi hónapokban az afganisztáni tálibokkal szövetséges pakisztáni tálibok (Tehrik-i-Talibán Pakisztán, TTP) több hasonló támadást is elkövettek, miután felmondták a kormánnyal kötött tűzszünetet.

(MTI)