Az alaszkai ügynökség kedden tette közzé előzetes jelentését egy repülőgép balesetről, amelyben két ember meghalt.
A 68 éves Jim Tweto és a 45 éves Shane Reynolds kisrepülőgépe egy kiszáradt fának ütközött felszállás közben.
Tweto vállalkozását a Discovery Channel Repülj velünk Alaszkába című sorozatának három évadában is bemutatták.
A baleset napján két vadászvezető arra várt, hogy felvegyék őket a táboruk közelében lévő leszállópályáról, majd az Unalakleet repülőtérre repüljenek.
Az első utassal a fedélzetén a pilóta elindult a célpont felé.
A hátramaradt vadászvezető figyelemmel kísérte a felszálást, de amikor nem látott semmi rendelleneset, hátat fordított.
Néhány pillanat múlva azonban már nem hallotta a repülő rotorjának zaját és az égen se látta a repülőt.
Ekkor vette észre, hogy a repülő 300 méterrel távolabb a földnek csapódott. A jelentés szerint ekkor vészjelzést küldött a GPS nyomkövetőjéről, és a roncshoz túrázott.
A baleset helyszínén a nyomozók egy kitört fát találtak, amin a repülőgép színével megegyező vörös festékdarabok voltak
- írta a Fox.