Egy 12 éves kislány savval öntött le egy másik lányt egy játszótéren

Vágólapra másolva!
Brutális támadás történt egy amerikai játszótéren, ugyanis két család között odáig fajult a vita, hogy egy kislány savat dobot egy másik kislányra, aki súlyosan megsérült. Az áldozat édesanyja szerint a kislánynak órákba telik az is, hogy felöltözzön – írja a DailyStar.
Vágólapra másolva!

Július 9-én a 11 éves Deaira testvéreivel és unokatestvéreivel játszott egy a detroiti otthonához közel lévő játszótéren, amikor egy 12 éves kislány savval támadta meg őket.

A támadásban Deaira másodfokú égési sérüléseket szenvedett a hátán, a lábán és a karjain.

A lány édesanyja szerint a támadás nagyon megviselte a gyereket, akinek a szokás 20 perc helyett

két órába telik felöltözni reggelente és gyógyszereket kell szednie.

Az anya reméli, hogy a támadó megkapja a méltó büntetését.

A 12 éves lányt, akinek az előzetes meghallgatása kedden volt, súlyos testi sértéssel vádolják és az óvadékát 10 ezer dollárban határozták meg.