Így nyomul a Soros-hálózat Romániában

Soros György
Hungarian-born US investor and philanthropist George Soros delivers a speech on the sideline of the World Economic Forum (WEF) annual meeting, on January 23, 2020 in Davos, eastern Switzerland. (Photo by FABRICE COFFRINI / AFP)
Vágólapra másolva!
Elképesztő módon nyomulnak a Soros-szervezetek Romániában is. Az elmúlt évtizedekben az amerikai tőzsdespekuláns több mint 200 millió dollárt adományozott helyi NGO-hálózatának, közvetlen támogatások formájában.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt években egymás után láttak napvilágot a bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy Soros György milyen szerteágazó eszközökkel próbál beavatkozni független államok belpolitikai folyamataiba abból a célból, hogy saját progresszív ideológiájának érvényre juttatása érdekében – bármiféle társadalmi felhatalmazás nélkül – megdöntse a demokratikusan megválasztott szuverenista erőket. Ezen antidemokratikus, a társadalmi akaratot önhatalmúlag elvitató attitűd elsősorban a civilség álcája mögé bújva valósul meg, és Soros romániai ténykedése kapcsán is egyértelműen fellelhető, ahol az amerikai spekuláns már a 90-es években megkezdte többszintű hálózatának szisztematikus kiépítését - írta a tuzfalcsoport.blogstar.hu

Soros György 1990-ben jegyeztette be Nyílt Társadalom Alapítványát (OSF) Romániában. Különböző források szerint, a Romániában működő Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) 1990-es megalapításától 2014-ig bezárólag az amerikai spekuláns

több mint 200 millió dollárt adományozott helyi NGO-hálózatának, közvetlen támogatások formájában.

Ezt a finanszírozási formát 2014-et követően a projektalapú támogatások rendszere váltotta fel.

Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

A bukaresti székhelyű OSF 2017-ig folytatta – „politikamentesként" semmilyen szempontrendszer szerint sem értékelhető – tevékenységét. Ezt követően „örökségét" a Civil Társadalomfejlesztési Alapítvány (FDSC) vitte és viszi tovább.

A romániai hálózat egyik legjelentősebb alakja Alina Mungiu-Pippidi, akit a Soros György által irányított romániai tevékenység fő ideológusának tartanak. Mungiu-Pippidi a Román Akadémiai Társaság (SAR) közpolitikai kutatóintézet alapító elnöke. Az 1996-ban alapított szervezet honlapján az ENSZ, a Világbank és az Európai Unió hosszú távú partnereként hivatkozik magára, és mint írják, a SAR egy „olyan intézmény, amely egy több mint száz romániai és nemzetközi szervezetből álló hálózatra épül".

A társaság 2007 és 2012 között közel 400 000 dollárban részesült a Soros György által vezetett CEE Trust jóvoltából, amelyet a Civil Társadalomfejlesztési Alapítványtól – többek között a kormányzati tevékenység ellenőrzésére – érkező, nagyságrendileg 300 000 eurós támogatás követett. 2017 és 2020 között pedig a szervezet újabb közel 250 000 dollárt kapott az OSF-től.

Mungiu-Pippidi a SAR révén létrehozta a „Szövetség a Tiszta Romániáért" nevű szervezetet, melyet 2010 és 2012 között szintén a Soros Györgyhöz köthető CEE Trust finanszírozott nagy összegekkel. A szövetség tagja - többek között - a Soros által hatalmas összegekkel támogatott Freedom House romániai szervezete is.