Magára hagyta az anyja az alultáplált kisfiút, a szomszédból lopott ételt

Vágólapra másolva!
A 8 éves gyerek a hűtőben matatott, amikor rábukkantak.
Vágólapra másolva!

A szívszaggató eset még június 8-án történt az amerikai Louisiana államban, amikor a 28 éves Crystal Viera egyedül hagyta 8 éves kisfiát, majd a barátjával órákra lelépett otthonról – írja a Tények.

A kicsi azonban annyira éhes volt, hogy átszökött a szomszédba, ahol célba vette a hűtőt.

Nem sokkal ezután viszont hazaért a ház tulajdonosa, aki rögtön kiszúrta a konyhában kutakodó kisfiút.

Forrás: Cameron Megyei Seriff Hivatala

Az ott lakó férfi hagyta enni a gyermeket, majd értesítette a hatóságokat, akik megvárták, míg a kicsi anyja hazaér.

Miután a nő megérkezett, letartóztatták, utána testi sértés és a gyermek elhanyagolásának vádjával őrizetbe vették.

A rendőrök azonnal jelentették az esetet a Gyermekvédelmi Szolgálatnak, melynek eredményeként a kórósan sovány kisfiút elvették az anyjától.

A nőt jelenleg a Carrizalez-Rucker Fogvatartási Központban tartják bent.

Az ügy vizsgálata még folyamatban van.