Bár a francia kormány azt állította, hogy a zavargásoknak semmi közük a bevándorláshoz, a felmérés alapjaiban cáfolja meg a Macron-féle baloldali-ultraliberális kormány kijelentéseit.
A megkérdezettek 71 százaléka szerint a brutális, véres migránslázadás után jócskán csökkenteni kell a migrációs hullámot, ami Franciaországot már évek óta sújtja.
A többség támogatta a jobboldali pártok két javaslatát is: a kiskorú migráns bűnözők súlyos büntetését (78 százalék) és a pénzügyi szankciók bevezetését a bűnözők szülei ellen (77 százalék).
A felmérés egy ezeknél még radikálisabb kérdést is feltett: a megkérdezettek 75 százaléka szerint a bűncselekményért elítélt zavargóknak meg kellene fosztaniuk esetleges francia állampolgárságuktól, ha kettős állampolgárok.
A megkérdezettek 59 százaléka kéri, hogy ősszel szigorítsák a bevándorlási törvényt. Úgy látják, hogy a közelmúltbeli események rámutattak arra, hogy az elhibázott francia migrációs politika miatt történhetett meg az, hogy pokollá változtat a francia utcák.
A közvélemény-kutatási adatok saját elemzésében az Odoxa azt írja: a francia lakosság a zavarodottságot (77 százalék), a dühöt (84 százalék) és az ország jövőjéért érzett félelmet (89 százalék) jelölte meg, mint leginkább igaz jellemző.
Eközben Gérald Darmanin belügyminiszter ragaszkodik hozzá, hogy a bevándorlásnak nincs köze az migránslázadáshoz. Azzal érvel, hogy "sok Kévin és Mattéo" nevű volt a letartóztatottak között, akik "90 százalékban franciák". Darmanin emiatt azt állítja, hogy ők nem bevándorlók, hanem csak fiatalok. Természetesen ezek másod- vagy harmadgenerációs bevándorlók, akik gyűlölik Franciaországot.
Az egy héten át tartó zavargások borzalmas anyagi kárt okoztak országszerte, Gérald Darmanin belügyminiszter szerint a tüntetők által megrongált térfigyelő rendszerben esett kár fedezése és további kamerák telepítésére sürgősen húszmillió eurós keretet biztosít a francia kormány.
Florence Lustman, a francia biztosítók szövetségének elnöke szerint 5800 káreseményt jelentettek be, ami 75 millió euróval magasabb összeg, mint a 2005-ben történt többhetes zavargások során volt.
A migránslázadás azután kezdődött, hogy egy rendőr agyonlőtt - többnyire önvédelemből - egy 17 éves migránst.
Az algériai származású fiú előzőleg több közlekedési szabályt is áthágott, majd ellenszegült, amikor a rendőrök igazoltatni akarták.
Az ügyész szerint menekülés közben veszélybe sodort egy kerékpárost és egy gyalogost is.
A migránsok ezután tombolni kezdtek, és más országokra is átterjedtek a brutális zavargások. Gránátokkal, petárdákkal és egyéb pirotechnikai eszközökkel lövöldöztek a rendőrökre. Boltokat fosztottak ki és törtek össze, de a tömegközlekedési eszközöket sem kímélték.