A nemzetközi hírügynökség szerint nem csoda, hogy el akarják zavarni Bident saját támogatói is, hiszen a héten a vilniusi NATO-csúcson is néhány érdekes jelenettel döbbentette meg a világot a 80 éves amerikai elnök.
Volt, hogy összekeverte Vlagyimir Putyin orosz elnököt és Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt, miközben utóbbi ott állt mellette a pulpituson.
A NATO-csúcsot követően Helsinkiben tárgyalt, majd a sajtóeseményen egyszerűen a füle is felmondta a szolgálatot, ugyanis többszöri próbálkozásra sem hallotta az újságírót.
Majd amikor indulni készült Helsinkiből, a repülőgépe lépcsőjén még szokásához híven bukdácsolt egyet, amit zavarodott integetés követett.
Közvetlenül ezelőtt
egy kislány ruháját rágcsálta meg, majd egy erőltetett puszit nyomott volna a rémült gyerek arcára, csakhogy a lány nem engedte.
Mindez pedig csak az elmúlt néhány nap termése Joe Biden gyümölcsöséből, az utóbbi hónapokban szinte minden hétre jutott egy-egy bakiparádé a történelem legidősebb hivatalban lévő amerikai elnökétől. Korábban, amikor részt vett az Öböl-menti Együttműködési Tanács csúcstalálkozóján, a jelek szerint kimerítő témákról kellett egyeztetnie a többi ország vezetőivel, ugyanis
egy pillanatra behunyta a szemét, majd el is aludt a tanácskozás kellős közepén. Az internetre felkerült videók tanúsága szerint még akkor is majdnem elaludt, amikor ő maga beszélt.
Korábban egy klímacsúcson sziesztázott az USA elnöke.
Emlékezetes volt az is amikor úgy tűnt, hogy Joe Biden elaludt, miközben Naftali Bennett akkori izraeli kormányfővel tárgyalt.
Gyakran zavartan viselkedik a nyilvános eseményeken. Biden nemrég a kezét nyújtotta egy nem létező illetőnek, miután befejezte a beszédét az észak-karolinai Greensboróban.
Az elnök még egy kis ideig céltalanul téblábolt az emelvényen, mielőtt a testőreihez ment.
Az Egyesült Államok elnöke egy másik eseményen is képzeletbeli emberekkel fogott kezet.
Ezt megelőzően az USA első embere egy sajtótájékoztatón még arról is megfeledkezett, hogy ki a felesége, amikor összekeverte az alelnökével.
Volt egy kis változtatás a szervezésben itt a színpadon, mert a First Lady férje elkapta a koronavírust
– magyarázta mosolyogva az elnök, mire hangos nevetés tört ki a teremben, de Biden még ekkor sem értette, hogy min nevetnek az emberek. Miközben folytatta a mondandóját, az egyik asszisztense félbeszakította és felvilágosította, hogy a First Lady, vagyis az elnök felesége ott ül a közönség első sorában, Ő maga pedig a First Lady férje. Joe Biden ezután megpróbálta viccesen megmenteni a helyzetet, de még a felesége is elpirult.
Az alábbi sajtóeseményen is rendkívül zavartan viselkedett a világ legnagyobb hatalmának elnöke.
Nem csoda tehát, hogy már a sajátjainak is egyre kínosabb Amerika első embere. Edward-Isaac Dovere, a CNN munkatársa pedig tudni véli, hogy a helyettesítők nevei már ott keringenek a levegőben.
A beszélgetések folyamatosan zajlanak – csendes suttogások a rendezvényeken, sms-ek, e-mailek, titkos telefonhívások. Úgy érzik, hogy az idő már fogytán van, és az általuk kívánt erőteljesebb kampánytevékenység hiánya annak a jele, hogy nem igazán van benne a szíve
– vélekedik Dovere. A Bident ellenző adományozókról szóló jelentés ellenére az egyik legnagyobb probléma a leváltásával kapcsolatban az, hogy
nincs konszenzus arról, hogy ki lépjen a helyére.
A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy Bidennek nincs túl nagy támogatottsága a párton belül. A felmérések azonban arra is rávilágítanak, hogy nincs olyan jelölt se, aki egyenesen az ő alternatívája lenne. A The Economist/YouGov friss felmérése szerint tízből mindössze négy demokrata gondolja úgy, hogy Biden a "legerősebb" jelölt, akit a Demokrata Párt 2024-ben indíthatna.
A New York Times Kamala Harris alelnököt, Pete Buttigieg közlekedési minisztert és Elizabeth Warren szenátort hozta fel alternatívaként – igaz, ezek a nevek sem mozgatják meg a párt támogatóinak fantáziáját.