Ámokfutás Indiában, négy embert agyonlőtt egy rendőr egy vonaton

Vágólapra másolva!
Az indiai rendőrség letartóztatott egy rendőrt, aki négy embert lőtt le az egyik vonaton. A rendőrség közölte, hogy vizsgálják az indítékot, és próbálják azonosítani a halott utasokat.
Vágólapra másolva!

Lövöldözés történt helyi idő szerint 5:30 körül egy indiai vonaton, amely a nyugati országrészben található Mumbaiba tartott.

A vasúti rendőr, Chetan Kumar először kollégáját lőtte le, majd három utasra is tüzet nyitott.

Mind a négyen meghaltak.

Az incidens közvetlenül azután történt, hogy a vonat áthaladt Palghar városán, mintegy 96 kilométerre Mumbaitól.

Kumar a gyilkosságok után behúzta a vészféket és elmenekült a helyszínről. Nem sokkal később Mumbai külvárosában tartóztatták le.

A vasúttársaság egyik vezető tisztviselője újságíróknak elmondta, hogy a lövöldözés előtt nem volt vita Kumar és a többi utas között és mentális gondokra gyanakszanak - írta a BBC.