Kegyetlen rablógyilkosság történt Temesváron

Vágólapra másolva!
Kettős gyilkosság történt Temesváron. Egy idős házaspárt öltek meg saját otthonukban. A gyilkos szökésben van.
Vágólapra másolva!

Kedd este kettős gyilkossághoz riasztották a temesvári rendőrséget.

A 75 és a 78 éves nagyszülők épp az egyik Németországban élő unokájukkal beszéltek telefonon, amikor zajt hallottak a házban.

Ezt követően a telefon elnémult.

Az unoka azonnal értesítette unokatestvérét, aki a közelben lakik, de amikor ő odaért a belvárosi lakáshoz a nyugdíjas házaspár már halott volt.

A tettes rátámadt az unokára és megpróbálta őt is leszúrni.

A gyilkos ezután elmenekült a helyszínről.

A rendőrség szerint előre kitervelt rablásról lehet szó, mivel az idős asszony a lakótársulás ügyvezetője volt, és aznap gyűjtötte be a rezsiköltséget a lakóközösségtől.

Az épület bejáratánál lévő térfigyelő kamera rögzítette, amint a tettes kiszalad az épületből, majd egy szomszédos parkban megállt, ahol a hatóságok ott egy véres kesztyűt találtak.

A feltételezett elkövető 1,80 méter magas, 30-35 év körüli, barna hajú férfi - írta a Maszol.ro