Meghalt egy amerikai férfi, mert nyers kagylót evett

Kagyló osztriga afrodiziákum
Az osztriga húsáról azt tartják, hogy vágykeltő, mivel Aphrodité születésekor egy kagyló héjában emelkedett ki a habokból. Egy legenda szerint Casanova egyszer úgy csábított el egy szűzet, hogy osztrigát csúsztatott az ajkával a lányéhoz. A kagyló sok cinket tartalmaz, amely fontos a tesztoszteron és a spermium termelésében. Plusz megemeli a dopamint, amely növeli a vágyat.
Vágólapra másolva!
Meghalt egy 54 éves Missouri állambeli férfi, miután egy élelmiszerboltban nyers osztrigát vett és megette azt.
Vágólapra másolva!

A férfit a St. Claire's Kórházban kezelték, csütörtökön halt meg. Vizsgálatot indítottak az üzletlánccal szemben, de kiderült, hogy nem okolhatóak a történekért, mivel

az osztrigák Vibrio baktériumokkal voltak szennyezve.

Ez a baktérium gyakran előfordul az osztrigákban és a kagylókban, vélhetően már fertőzöttek kerültek a bolt polcaira.

A vibriózis betegség émelygéssel, hányással, hidegrázással, görcsökkel jár és lázat is okozhat.

Csak a legyengült immunrendszerű embereknél lehet halálos kimenetelű a fertőzés.

A tenger gyümölcseivel kapcsolatos halálesetek 95 százalékát azonban ez a baktérium okozza és 33 százalékban halálos kimenetelű következményekkel jár.

A baktérium hagyományosan nyáron a melegebb vizekben fordul elő, emberről emberre nem terjed - írja a Fox News.

A megfertőzött embereknél általában 12-72 órával a fogyasztás után kezdenek jelentkezni a tünetek.

Évente 80 000 amerikai fertőződik meg vibriózissal és körülbelül 100-an halnak meg benne.

Címlapi képünk illusztráció!