Európai Konzervatívok tanácskoztak Budapesten

VARGA Judit
Budapest, 2023. május 8. Varga Judit igazságügyi miniszter beszédet mond az Európa-nap - Amikor a jövő elkezdődött. Az Európai Unió történetének tanulságai című konferencián a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2023. május 8-án. Az eseményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Stratégiai Tanulmányok Intézete szervezte. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Más témák mellett a migrációról és a konzervatív egység további erősítésének kilátásairól volt szó azon a tanácskozáson, amelyet az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésében működő Európai Konzervatívok - Demokratikus Szövetség frakciója tartott pénteken Budapesten.
Vágólapra másolva!

- emelte ki Varga Judit igazságügyi miniszter az eseményt követő sajtótájékoztatón.

Ian Liddell-Grainger, a frakció brit vezetője arról beszélt, hogy a konzervatív erők egyre erősebbek Európában. Hozzátette: az Egyesült Királyság az EU-ból kilépett, de Európát nem hagyta el. Németh Zsolt, az ET konzervatív frakciójának helyettes vezetője azt mondta, céljuk az, hogy az európai pártcsaládok erősorrendjében a konzervatívok előrelépjenek a második helyre.