Baloldaliak és iszlamisták uralják a berlini szélsőségességeket

Police officers  in Freiburg AntiKonfliktTeam Deeskaltion Deeskaltionsteam Gewaltmonopol des Staates Gewaltvermeidung Polizei Polizeibamter Polizeieinsatz Polizeipraesenz Polizist Polizisten Polizisten mit Helm Rechtsstaat Schriftzug Polizei Sicherheit UN
Vágólapra másolva!
Bár Németországban hosszú évek óta be vannak tiltva, a közel-keleti terrorista csoportok továbbra is működnek Berlinben, méghozzá különböző fedőszervezeteken keresztül. Eközben a baloldali szélsőségesek a klímavédelmet használják arra, hogy hatást gyakoroljanak a társadalomra, legalábbis erre mutat rá az új berlini alkotmányvédelmi jelentés.
Vágólapra másolva!

A szélsőbaloldali és az iszlamista szcéna alkotta a legnagyobb létszámú szélsőséges csoportokat Berlinben 2022-ben. Az állami alkotmányvédelmi hivatal tavaly összesen 3700 baloldali szélsőségest és 2270 iszlamistát számolt össze, míg jobboldali szélsőségesből 1450-et regisztrált – közölték a napokban kiadott új alkotmányvédelmi jelentésben.

Annak ellenére, hogy be vannak tiltva, gond nélkül működhetnek a terrorista sejtek Forrás: Picture-Alliance/AFP/Winfried Rothermel

Az izraeli-palesztin konfliktus alakította elsősorban az agresszív iszlamista szcénát tavaly – hangsúlyozta a hatóság.

A tiltások ellenére Berlinben olyan terrorista csoportok tevékenykedtek, mint a Hamász és a Hezbollah. Ezek főként fedőszervezeteket használtak.

Forrás: V4NA

A tanulmány szerint a szalafista propaganda már a közösségi és az online médiára is átterjedt. Rendszeresen videók készültek a szalafista prédikációkról, amelyeket az interneten megosztottak, ma ugyanis ez a leghatékonyabb módja egy bizonyos szemlélet minél szélesebb körben való elterjesztésének. A Hizb ut-Tahrir szervezet különösen aktív volt.

A 2003 óta érvényben lévő tilalom ellenére a csoport a közösségi hálózatokon keresztül terjeszt propagandát, szintén fedőszervezeteken keresztül.

Baloldali szélsőségesek a klímavédelmi kérdéseket használják fel arra, hogy megvethessék lábukat Berlinben. A szélsőbaloldali "Interventionistische Linke Berlin" nevű csoport például rengeteg sikeres kampánnyal robbant be a köztudatba. A csoport belső kiadványaiban nyíltan bejelentette, hogy célja a demokrácia eltörlése és a kommunista rendszer kiépítése - írja a V4NA.

Forrás: V4NA