Az orgazmus szekta alapítója, aki "női messiásnak" nevezi magát, szexre kényszerítette a tagokat

Vágólapra másolva!
Egy magát „női messiásnak" nevező nőt azzal vádolnak, hogy az általa alapított orgazmus szektának a tagjait arra kényszerítette, hogy ügyfelekkel és befektetőkkel feküdjenek le. Az alapító mellett az értékesítési vezetőt is ugyanezzel vádolják, akit kedden már le is tartóztattak – írja a DailyStar.
Vágólapra másolva!

Nicole Daedone 2004-ben alapította meg a OneTaste nevű orgazmus-meditációs cégét a kaliforniai San Franciscóban, ami gyorsan elterjedt az Egyesült Államokban Los Angelesben, Las Vegasban, Denverben és New Yorkban is.

Nicole „női messiásnak" tartja magát és szektaként vezette a cégét.

2018-ban azonban komoly vádak érték a céget, amikor

több volt szekta tag is arról vallott, hogy Nicole prostitúciós hálózatként működteti a céget és embereket kényszerít szexre.

Nicolte és a cég értékesítési vezetőjét, Rachel Cherwitzt, azzal vádolják, hogy 2004 és 2018 között

arra kényszerítettek több nőt is, hogy potenciális befektetőkkel szexeljenek a szabadság és a megvilágosodás érdekében.

A két nő ügyelt arra, hogy a szekta tagjai közé főként olyanokat válasszanak be, akik valamilyen szexuális traumát éltek át a múltban és azt ígérték, hogy megtanítják neki, hogy hogyan dolgozzák fel ezeket.

A tagoknak egy helyen kellett élniük és a két nő folyamatos megfigyelés alatt tartotta őket, akik nem követték az utasításaikat, nyilvános szégyennek, megaláztatásnak és munkahelyi megtorlásnak tették ki.

A vállalkozás ellen 2020-ban indított nyomozást az FBI, 2022-ben pedig egy dokumentumfilm is megjelent a cégről az egyik streaming oldalon. Rachelt június 6-án letartóztatták, Nicole azonban még szabadlábon van, ha elítélik őket, akár 20 év börtönbüntetést is kaphatnak.