Az Europol szerint a dzsihadizmus jelenti a legnagyobb fenyegetést az Európai Unióban

Lisszabon, 2023. március 28. Rendőrök a portugál főváros Ismaili Központ nevű iszlám intézmény bejáratánál 2023. március 28-án, miután egy férfi késsel rátámadt az épületben lévőkre. A támadásban két ember életét vesztette, a késelőt a rendőrség a tettének elkövetése után nem sokkal elfogta és őrizetbe vette. MTI/EPA/LUSA/Antonio Cotrim
Vágólapra másolva!
Továbbra is a dzsihadista indíttatású terrorizmus jelenti a legnagyobb fenyegetést az uniós tagállamok számára – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol az évente megjelenő, a terrorizmus helyzetéről és tendenciáiról szóló jelentésében szerdán. A terrorizmus helyzetéről és tendenciáiról szóló, 2022-es adatokat tartalmazó jelentés szerint a terrorizmus komoly fenyegetést jelent Európában, tavaly 28 megvalósult, sikertelen vagy meghiúsított támadást regisztráltak az EU-ban.
Vágólapra másolva!

Az uniós tagországok területén tizenhat támadást hajtottak végre, amelyek négy ember halálát okozták.
A támadások közül kettőt dzsihadista indítékok alapján, kettőt pedig szélsőjobboldali ideológia alapján vittek véghez.

A jelentés szerint az uniós tagállamok továbbra is a dzsihadista terrorizmust tekintik a legjelentősebb fenyegetésnek Európában.

A tagállamok a terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmények miatt 380 embert állítottak elő tavaly, közülük 266-ot dzsihadista ideológia alapján elkövetett, vagy tervezett bűncselekmények miatt. Kiemelték: a magányos elkövetők jelentik a legnagyobb fenyegetést. A 2022-ben elkövetett támadások többségét magányos gyanúsítottak követték el, ami úgy a dzsihadista, mint a szélsőjobb- és szélsőbaloldali ideológia befolyása alatt elkövetett támadások esetében is megfigyelhető – írták.

Interneten toboroznak

Az internet továbbra is kulcsfontosságú szerepet játszik az erőszakos szélsőséges propaganda terjesztésében, valamint a radikalizálódásnak kitett emberek toborzásában a terrorista cselekmények elkövetésére. A terrorista csoportok ideológiájuk terjesztésére és a toborzásra a világhálón fellelhető valamennyi platformot használják a közösségimédia felületeitől, az üzenetküldő alkalmazásokon keresztül az online fórumokon át a videojátékokig.

Közölték továbbá: egyre gyakoribb a fejlett technológiák közé tartozó, 3D nyomtatóval készített fegyverek gyártása és használata, valamint a virtuális fizetőeszközök, különösen a kriptovaluták terroristák általi alkalmazása tevékenységeik finanszírozására.

Forrás: AFP/Thomas Coex

A jelentés kiemelte: noha az egyes terrorista és más erőszakos szélsőséges csoportok gyakran eltérő ideológia alapján szerveződnek és különböző háttérrel rendelkeznek, többnyire azonos narratívát használnak és hasonló a támadások célpontjainak és az elkövetés módjának kiválasztása is.

Végezetül megjegyezték, hogy az Ukrajna elleni orosz háborúra adott leghatározottabb reakciók a konfliktus első hónapjaiban jelentek meg, főként a szélsőjobboldal részéről online közzétett üzenetek formájában. Noha a háború iránti érdeklődés ebben a közegben fokozatosan enyhülni látszik, a konfliktussal kapcsolatos hamis információk valószínűleg továbbra is táplálják a terrorista és szélsőséges narratívákat – tették hozzá.