Tajvan lehetővé teszi az azonos nemű párok számára a gyermekek örökbefogadását

lmbtq, szivárványos zászló
Vágólapra másolva!
Az saját igazgatású sziget parlamentje négy évvel az azonos neműek házasságának legalizálása után elfogadta azt a törvényt is, amely lehetővé teszi az azonos nemű párok számára a gyermekek örökbefogadását.
Vágólapra másolva!

A meleg és leszbikus párok ezentúl legálisan fogadhatnak örökbe gyermekeket Tajvanon, miután a sziget törvényhozása kedden megszavazta a változtatást. A tajvani volt az első ázsiai kormány, amely négy évvel ezelőtt legalizálta az azonos neműek házasságát. Korábban a homoszexuális pároknak, akik gyermeket akartak örökbe fogadni, egy kiskaput kellett igénybe venniük, amely szerint csak az egyik partner regisztrálta magát a kiskorú törvényes gondviselőjeként.

LGBTQ zászló Forrás: shutterstock.com

Tavaly januárban egy tajvani bíróság engedélyezte, hogy egy férfi pár átvegye egy gyermek felügyeletét. Ugyanez a bíró azonban akkor több más hasonló ügyet elutasított.

Fan Yun, a kormányzó Demokratikus Progresszív Párt egyik törvényhozója, aki a törvényjavaslatot kezdeményező képviselők között volt, azt mondta, hogy „nagyon izgatott" a keddi döntés miatt.

A tajvani kormány 2023 elején fogalmazott meg egy „irányelvet", amely lehetővé teszi a helyiek számára, hogy azonos nemű külföldi házastárssal kössenek házasságot. Ez minden államra vonatkozik, beleértve azokat is, amelyek nem ismerik el a homoszexuálisok házasságát, az egyetlen kivételt Kína szárazföldi része jelenti.

2019-ben Tajvan lett az első olyan terület Ázsiában, amely legalizálta az azonos neműek házasságát. Ezt megelőzte az alkotmánybíróságának két évvel ezelőtti döntése, amely alkotmányellenesnek ítélte a melegházasság tilalmát. Akkor a sziget legfelsőbb bírói testülete két évet adott a törvényhozóknak arra, hogy vagy módosítsák a hatályos törvényeket, vagy újakat alkossanak.

Egy LMBTQ jogvédő csoport, a Taiwan Alliance to Promote Civil Partnership Rights üdvözölte a legutóbbi lépést, mondván, ez azt mutatja, hogy