Huszonkét női holttest azonosításában kér segítséget az Interpol

Vágólapra másolva!
A nyilvánossághoz fordult segítségért szerdán 22 lezáratlan és megoldatlan eset feltárásának ügyében az Interpol nemzetközi rendőrségi szervezet.
Vágólapra másolva!

Az Interpol 22 olyan nő azonosításában kér segítséget, akiknek holttestét több évtized alatt találták meg Németországban, Belgiumban és Hollandiában.

A legrégebbi eset egy olyan nőé, akinek a testét 1976-ban találták meg egy hollandiai autópálya mellett, a legfrissebb eset pedig egy 2019-ben egy belgiumi parkban talált nőé.

A BBC News szerint az Interpol lépését egy amszterdami nő megoldatlan gyilkossága mozdította elő. A nő holttestét kukába rejtve egy folyóban találták meg.

Az Interpol szerint a legtöbb esetben azért nem tudták azonosítani az áldozatokat, mert nem az adott országból származnak.

- írja az Interpol.

A szervezet a honlapján és a közösségi médiában is közzéteszi az esetekkel kapcsolatos adatokat.

Ezekhez az adatokhoz eddig csak a saját munkatársai férhettek hozzá a halottak azonosítására szolgáló, úgynevezett "fekete jegyzékben".

Ez az első alkalom, hogy a nemzetközi rendőrségi csoport nyilvánosságra hoz egy listát, amelyen azonosítatlan holttestekről keresnek információkat.

Az áldozatokról számítógépes rekonstrukcióval készített fantomképet tesznek közzé, nyilvánosságra hozzák a holttest megtalálásának helyszínét és időpontját, megmutatják, mit viselt és milyen személyes tárgyak voltak nála.

- mondta el az AFP francia hírügynökségnek Francois-Xavier Laurent, az Interpol DNS-központjának vezetője.

Hozzátette, hogy a 22 eset között nincs összefüggés,

pusztán annyi a közös bennük, hogy mindegyiknek nemzetközi kapcsolódása van.

"Ennek a műveletnek az a célja, hogy visszaadjuk ezeknek a nőknek a személyazonosságát" - nyilatkozta az Interpol munkatársa.