Megerőszakolta diákját egy év tanárának kinevezett nő

Tracy Vanderhulst
Vágólapra másolva!
Nemi erőszak miatt tartóztattak le egy 38 éves matematikatanárnőt, Tracy Vanderhulstot, miután szexuális viszonya volt egy kiskorú fiúval. A sors furcsa fintora, hogy a nő korábban elnyerte az "Év Tanára" kitüntetést.
Vágólapra másolva!

A rendőrök május 18-án csütörtökön indítottak nyomozást, miután az egyik kaliforniai középiskolából bejelentés érkezett, hogy

egy tanárnő az egyik 16 éves diákkal szexelt.

Hamarosan azonosították a feltételezett elkövetőt a 38 éves matamatikatanárnő, Tracy Vanderhultst. A nőt letartóztatták, a San Bernardino-i börtönben tartják fogva 30.000 dollár óvadék fejében.

Tracy Vanderhulst Forrás: San Bernardino County Sheriff’s and Yucaipa Police departments

A rendőrök feltételezése szerint

a tanárnőnek több áldozata is lehet, ezért tovább folytatják a vizsgálatokat az ügyben.

Mielőtt Vanderhulst sötét titka kiderült, rendkívül megbecsült volt a szakmájában. Az egyik legelhivatottabb oktatóként tartották számon,

2017-ben pedig az év tanárának választották a Yucaipa középiskolában,

ahol az elmúlt 10 évben tanított.

Egy azóta törölt bejegyzésben az iskolaigazgató ezekkel a szavakkal dicsérte Vandelhulstot:

A nő szakmai profizmusáról egy YouTube videót is posztolt az iskola hét évvel ezelőtt.

A nyomozás folytatódik - írja a DailyStar.