Kigyulladt egy szálloda Új-Zélandon, többen meghaltak - fotók

Wellington, 2023. május 16. Dean Silvester, a wellingtoni rendőrség parancsnoka nyilatkozik a helyszínnél a Loafers Lodge szállóban keletkezett tűz után az új-zélandi fővárosban, Wellingtonban 2023. május 16-án. A tűzben többen életüket vesztették, egyelőre hat halálesetről tudnak a hatóságok, de az áldozatok teljes száma még nem ismert. MTI/EPA/AAP/Ben McKay
Vágólapra másolva!
Többen meghaltak Új-Zéland fővárosában, Wellingtonban egy szállóban keletkezett tűzben helyi idő szerint keddre virradóra. A rendőrség szerdán bejelentette, hogy gyújtogatás miatt nyomoznak az ügyben.
Vágólapra másolva!

Frissítés: Gyújtogatás miatt nyomoznak az új-zélandi hatóságok a legalább hat ember halálát okozó wellingtoni szállótűz ügyében - jelentette be a rendőrség szerdán. Dion Bennett, a wellingtoni rendőrség megbízott körzeti parancsnoka azt mondta, egyelőre senkit nem tartóztattak le az ügyben. Hozzátette, hogy az épületben keletkezett károk felmérése napig eltarthat,

egyes helyiségekben egy méter magasan tornyosulnak a törmelékek, melyek alatt lehetnek még holttestek.

Korábban írtuk: Chris Hipkins miniszterelnök kedden az AM reggeli hírműsorban közölte, hogy tudomása szerint eddig hat ember halálát erősítették meg a kigyulladt négyemeletes Loafers Lodge szállóban, de az áldozatok száma ennél magasabb lehet.

Wellington, 2023. május 16. Dean Silvester, a wellingtoni rendőrség parancsnoka nyilatkozik a helyszínnél a Loafers Lodge szállóban keletkezett tűz után az új-zélandi fővárosban, Wellingtonban 2023. május 16-án. A tűzben többen életüket vesztették, egyelőre hat halálesetről tudnak a hatóságok, de az áldozatok teljes száma még nem ismert. MTI/EPA/AAP/Ben McKay Forrás: MTI/EPA/AAP/Ben Mckay

A rendőrség jelezte, hogy egyelőre nem tudják pontosan megmondani az elhunytak számát, de úgy vélik, hogy tíznél kevesebben lehetnek.

Nick Pyatt, a wellingtoni katasztrófavédelmi hatóság vezetője közölte, hogy sikerült megtalálniuk ötvenkét embert, de többen még hiányoznak.

Wellington, 2023. május 16. A Loafers Lodge szállóban keletkezett tűz helyszínén tűzoltók az új-zélandi fővárosban, Wellingtonban 2023. május 16-án. A tűzben többen életüket vesztették, egyelőre hat halálesetről tudnak a hatóságok, de az áldozatok teljes száma még nem ismert. MTI/EPA/AAP/Masanori Udagawa Forrás: MTI/EPA/AAP/Masanori Udagawa

A The New Zealand Herald mintegy harminc eltűntről tud.

- közölte Pyatt, részvétét nyilvánítva az elhunytak hozzátartozóinak.

Wellington, 2023. május 16. A Loafers Lodge szállóban keletkezett tűz helyszínén tűzoltók az új-zélandi fővárosban, Wellingtonban 2023. május 16-án. A tűzben többen életüket vesztették, egyelőre hat halálesetről tudnak a hatóságok, de az áldozatok teljes száma még nem ismert. MTI/EPA/AAP/Masanori Udagawa Forrás: MTI/EPA/AAP/Masanori Udagawa

- jelentette ki.

Az épület egyelőre ismeretlen okból kapott lángra. A szálló kilencvenkét vendéget tud fogadni,

de pontosan nem ismert, hogy a szerencsétlenség idején hányan tartózkodtak a szállóban.