Csörgött Ferenc pápa mobilja az audiencia közben, fel is vette - videó

Ferenc pápa mobiltelefon
Vágólapra másolva!
A Szent Péter téren összegyűlt tömeg nagy meglepetésére Ferenc pápa egy rövid időre megszakította szerdai általános audienciáját – amíg fogadott egy telefonhívást.
Vágólapra másolva!

Szerdai, általános audienciáján Ferenc pápa üdvözölte a zarándokokat, majd kevéssel ezután egyik asszisztense átnyújtott neki egy mobiltelefont. A pápa körülbelül egy percig csendben telefonált, eközben a tömeg - ugyancsak csendben - várakozott.

Forrás: Daniel Ibáñez/EWTN News

A rövid kitérő után az audiencia a szokásos módon folytatódott, felolvasták a pápa katekézisének német fordítását.

A CNA szerint Ferenc pápa ritkán használ mobiltelefont, ennek ellenére többször is előfordult már, hogy általános audiencia közben telefonált. 2021 augusztusában és decemberében is felvette a telefont, majd márciusban a pápamobilból telefonált egy audiencia kezdetén.