Ahogy arról az Origo is beszámolt, a múlt héten olyan titkos háborús dokumentumok kerültek fel Twitterre és Telegramra, amelyek részletesen ismertetik
az ukrán hadsereg megerősítésére vonatkozó titkos amerikai és NATO-tervezeteket az Oroszország ellen tervezett offenzíva előtt.
A kiszivárgott titkosított iratokból kiderült, hogy Ukrajna területén jelenleg is tartózkodnak NATO-katonák, méghozzá összesen 97-en a különleges haderőtől. A dokumentumok szerint ezeket az egységeket februárban és márciusban is használták Ukrajnában.
Ez több szempontból is rendkívül aggasztó. Ugyan a Nyugat jelenleg is aktív részese a háborúnak azzal, hogy fegyvereket és pénzt ad Ukrajnának,
a NATO-katonák bevetése egy teljesen új fejezetet nyithat a háborúban, és azzal fenyegetne, hogy kitör a harmadik világháború.
A szivárogtatásból olyan információ is napvilágot látott, amely szerint Szerbia megállapodott, hogy fegyvereket szállít Ukrajna számára. Ezt a szerb kormány azonnal cáfolta, beleértve a védelmi minisztert is, aki kijelentette, hogy sem Oroszország, sem pedig Ukrajna számára nem értékesítettek fegyvereket és a jövőben sem fognak.
A szerbek belekeverésével kirajzolódni látszik az amerikai terv.
Egyáltalán nem lenne egyedi eset, ha az amerikai kormány maga szivárogtatta volna ki a dokumentumokat, amelyeknek egy része igaz, viszont a többségük arra szolgál, hogy zavart keltsen többnyire Oroszországban és azokban az államokban, amelyek békepártiak. Erre utal az is, hogy Szerbiát, amelyet Magyarországhoz hasonlóan a békepárti országokhoz soroljuk, azzal vádolják, hogy fegyvereket értékesít Ukrajnának.
Sőt, az is kiderült, hogy az amerikaiak saját szövetségeseiket is megfigyelik, és még Orbán Viktor miniszterelnök neve is szerepel az iratokban.
A hatóságok pénteken tartóztatták le a szivárogtatót, akiről kiderült, hogy
egy 21 éves, a Nemzeti Gárda légierejénél dolgozó fiatal.
A fiatal férfi - amerikai értelemben még szinte gyerek, hiszen 21 éves korig alkoholt sem fogyaszthat például - egy kerületi bíróságon volt.
Ezt megelőzően kormányzati forrásokra hivatkozva a sajtó arról írt, hogy a gyanúsított a Nemzeti Gárda massachusettsi légibázisának hírszerző egységében dolgozott, és hozzáféréssel rendelkezett katonai hírszerzési rendszerekhez. A letartóztatásról bemutatott filmfelvétel szerint rendőrautókkal és páncélozott járművel közelítették meg a gyanúsított tartózkodási helyét, majd egy közeli rendőrségi börtönbe vitték.
A The Guardian arról ír, hogy a férfit nemzetvédelmi információk jogosulatlan megőrzése és továbbításával, valamint minősített információk és védelmi anyagok jogosulatlan elmozdításával vádolják.
Sajtóinformációk szerint egyébként Teixeira csak a Discordon, egy zárt csoportban akarta megosztani a titkos dokumentumokat, mintegy felvágva azzal, hogy képes azok megszerzésére, majd innen kerültek ki más közösségi oldalakra.
Az azonban egészen hihetetlen, hogy egy fiatal, aki az Egyesül Államok törvényei szerint egy éve még alkoholt sem ihatott, könnyűszerrel hozzáfért titkos Pentagon- és NATO-iratokhoz.