Vágólapra másolva!
Meghalt 102 évesen Josef Schütz, a Waffen SS egykori altisztje, a sachsenhauseni náci koncentrációs tábor őre, akit tavaly júniusban öt évi börtönre ítélt egy német bíróság 3518 rab halálában való bűnrészesség miatt. Az agg férfi azelőtt meghalt, hogy a bíróság tárgyalta volna az ítélet ellen benyújtott fellebbezését.
Vágólapra másolva!

A férfi a bíróságon tagadta, hogy a sachsenhauseni tábor őre lett volna, de az eljárásban dokumentumokkal igazolták, hogy

1942 és 1945 között a táborban szolgált, ahol több tízezer rab halt meg az éhség, betegségek, a velük végeztetett kényszermunka, a rajtuk elvégzett orvosi kísérletek és az egyéb rossz bánásmód miatt.

Schützöt egy 2015-ös jogi precedens alapján ítélték el, amely szerint Németországban bűnrészesség miatt felelősségre vonható a koncentrációs táborokban elkövetett gyilkosságokért az, aki segítette egy náci tábor működését.

- jelentette ki Udo Lechtermann bíró az ítélet felolvasásakor.

Schütz fellebbezett az ítélet ellen, és haláláig nem kezdte meg börtönbüntetését.