Több halálos áldozata van a Pápua Új-Guineán történt erős földrengésnek

Vágólapra másolva!
Legkevesebb négy ember meghalt és több száz lakóház romba dőlt a Pápua Új-Guinea északi részén.  Korábban beszámoltunk róla, hogy 7,2-es erősségű földrengés rázta meg a térséget. 
Vágólapra másolva!

Az ország katasztrófavédelmének mentőcsapatai nagy erőkkel dolgoznak a földmozgás epicentrumánál, a Chambri-tó közelében, Kelet-Sepik tartomány nehezen megközelíthető, mocsaras részén.

Eddig négy áldozatot azonosítottak,

de hivatalosan meg nem erősített hírek szerint ennél is többen meghalhattak a természeti csapásban.

Mintegy háromszáz lakóház dőlt össze

az első adatok szerint, de feltehetően még ennél is több épület érintett lehet.

A földrengést a Chambri-tónál észlelték hétfő hajnalban, az Európai Mediterrán Szeizmológiai Központ (EMSC) mérései szerint 80 kilométeres mélységben.

Penny Wong ausztrál külügyminiszter jelezte kedden, hogy

Ausztrália kész segíteni a mentésben és az újjáépítésben.

Pápua Új-Guinea az úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrűn fekszik, ahol különösen gyakoriak a földrengések. Tavaly szeptemberben egy 7,6-es erősségű földmozgás rázta meg az országot, ami három tartományban is földcsuszamlásokat okozott, akkor hét ember vesztette életét.