Finnország a NATO tagja lett

Helsinki, 2023. április 04. A NATO zászlaja leng a finn nemzeti zászló mellett a külügyminisztérium épülete előtt Helsinkiben.
Vágólapra másolva!
Finnország keddi NATO-csatlakozásával az ország fővárosában, Helsinkiben felvonták az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének kék-fehér lobogóit. Ezzel a katonai szövetség és Oroszország közös határa egyik napról a másikra a kétszeresére nyúlt.
Vágólapra másolva!

Finnország hivatalosan a NATO tagjává vált kedden, miután Helsinki képviselői letétbe helyezték országuk csatlakozásának ratifikációs okmányait az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének brüsszeli székházában – közölte a NATO.

– fogalmazott Antti Kaikkonen védelmi miniszter a közszolgálati YLE televíziónak Brüsszelben.

A NATO zászlaja leng a finn nemzeti zászló mellett a külügyminisztérium épülete előtt Helsinkiben. Forrás: MTI/AP/Lehtikuva/Antti H'm'l'inen

A tárcavezető Sauli Niinistö elnökkel és Pekka Haavisto külügyminiszterrel együtt vesz részt a Finnország csatlakozását kísérő keddi brüsszeli eseménysorozaton.

Finnország keddi csatlakozása a katonai tömbhöz egybeesik a NATO létrehozásának 74. évfordulójával, a szövetséget alapító Washingtoni Szerződést ugyanis 1949. április 4-én írták alá.

A NATO legutóbb 2020. március 27-én, Észak-Macedónia csatlakozásával bővült.