Elpusztult a karacsi állatkert egyik utolsó afrikai elefántja

Vágólapra másolva!
Állatorvosok nemzetközi csoportjának minden erőfeszítése ellenére távozott az élők sorából Núr Dzsahán, a pakisztáni állatkertek nemzetközileg is ismertté vált, egyik utolsó afrikai elefántja. A még élő utolsó állatkerti elefántot egy szafariparkban helyezik el.
Vágólapra másolva!

A karacsi állatkert 17 éves ormányos sorsának alakulását bel- és küldföldön egyaránt nagy figyelemmel kísérték, miután a szenvedő állatról korábban egy videó került nyilvánosságra.

Az elefánt megbetegedése és állapotának rosszabbodása miatt a helyiek az állatkertet és vezetőit hibáztatták.

Igazgatóját a közelmúltban leváltották.

A Négy Mancs bécsi székhelyű állatvédő szervezet, amelynek állatorvosai a magatehetetlenné vált Núr Dzsahán megmentésében is segédkeztek, bejárták a karacsi állatkertet és javaslatokat tettek a körülmények szakszerű javítására.

Egyúttal megvizsgálták az immár társ nélkül maradt 18 éves nőstény Madhubalát, akit hamarosan a város szafariparkjába költöztetnek, ahol két másik afrikai társa várja.

Három éve egy 35 éves ázsiai elefántot egy kambodzsai menedékhelyre szállítottak Iszlámábád állatkertjéből, mert nem voltak megfelelőek tartásának körülményei.

2017-ben Pakisztán keleti városában, Lahorban elpusztult egy Suzi nevű 38 éves elefánt.

Halálának okát, körülményeit hivatalosan nem vizsgálták, de állatvédők szerint esetében is rossz körülmények játszottak szerepet idő előtti halálában.