Elvetemült bűnöző támadt az idős boltosra, a Soros-ügyész a boltost vádolta meg

Alvin Bragg
Alvin Bragg
Vágólapra másolva!
"Soros György által finanszírozott radikális baloldali demokrata ügyésznek" nevezte Donald Trump szóvivője Alvin Bragg ügyészt, aki a volt elnökre vadászik. Bragg Amerika egyik legszélsőségesebb ügyésze, hivatalba lépése után – amihez Soros György egymillió dollárral segítette hozzá – elszabadult a bűnözés Manhattenben.
Vágólapra másolva!

A Harvardon végzett 49 éves jogász 2021-ben került a manhattani kerületi ügyészséghez, és ő lett az első afroamerikai, aki ezt a címet viseli. Hivatalba lépése után több reformot is bevezetett, többek között nem emelt vádat bizonyos – szerinte nem súlyos – bűncselekmények elkövetői ellen, bizonyos szint alatt eltörölte az óvadékot.

Reformjai miatt New York City véráztatta pokollá vált

- írja a Daily Mail.

A tömegközlekedésen elkövetett bűncselekmények több mint ötven százalékkal emelkedtek: egy tömeges lövöldözés is volt, és több embert is a vonatsínekre löktek. Egy trafik eladóját pedig gyilkossággal vádolták meg, miután megvédte magát egy rablótól.

Bragg laza óvadéktörvénye miatt a bűnözők egyszerűen ki-be járkáltak az őrsről anélkül, hogy büntetőeljárás indult volna ellenük, lehetővé téve számukra, hogy folyamatosan terrorizálják a New York-iakat.

A törvényt Eric Adams polgármester is kritizálta, aki azt ígérte a New York-iaknak, hogy le fogja szorítani a járvány idején megnövekedett bűnözést, csakúgy, mint Kathy Hochul, az állam kormányzója.

Alvin Bragg reformjai miatt New York City véráztatta pokollá vált Forrás: Twitter

A polgármester később azt is elárulta, hogy mindössze 10 bűnöző volt felelős közel 500 bűncselekményért a városban, és Braggre hárította a felelősséget az ismétlődő bűncselekményekért. Egyúttal felszólította a törvényhozást, hogy hagyjanak fel a laza óvadékreformmal, amely miatt több erőszakos bűnöző kerül vissza az utcára.

Bragg emellett számos erőszakos bűncselekményt enyhített, például a fegyveres rablást lopásra. Bragg egy éves tevékenységének mérlege:

a nemi erőszakok száma 10,9 százalékkal, a rablások 32,4 százalékkal, a betöréses lopások 29,1 százalékkal, a nagy értékű lopások száma pedig 38,5 százalékkal nőtt hivatalba lépése után.

Akkor még arról beszélt, hogy a fegyveres rablás vádjait szabálysértéssé fogják csökkenteni, ha a lőfegyver "nem okozta a fizikai sérülés valódi veszélyét". Később azonban ezt visszavonta.

Gyilkossággal vádolt egy boltost, akire rátámadtak

Óriási felháborodást keltett, amikor tavaly nyáron Alvin Bragg gyilkossággal vádolta meg a 61 éves Jose Alba boltost, akit július 1-jén támadott meg a 35 éves Austin Simon. Az ügyből akkora felháborodás lett, hogy végül Bragg hivatala arra kérte a bírót, hogy ejtse a vádakat (amiket Bragg emelt).

Alba, aki ellen gyilkosság vádjával indult eljárás, tavaly július 1-jén a Blue Moon delikáteszüzletben dolgozott, amikor halálosan nyakon és mellkason szúrta Simont. A térfigyelő kamerák felvételein egyértelműen látszott, hogy Simon a kisboltban hogyan támadt rá a boltosra: a pult mögé került, és rátámadt az eladóra, Albára, aki többször elmondta, nem akar bajt, odaadja a pénzt. Az idős férfi végül védekezésképpen az egyik polcról elvett egy kést. Ekkor szúrta meg támadóját, aki belehalt sérüléseibe.

Alba támadóját korábban már más ügyben elítélték.