Felrobbant egy üzemanyag-tároló raktár Jakartában, legalább 15 ember meghalt

Vágólapra másolva!
Tűz ütött ki Indonézia fővárosában egy üzemanyag-tároló raktárban. Többen meghaltak és eltűntek, nagy erőkkel folyik a mentés.
Vágólapra másolva!

A tűzben, amely a Pertamina állami energiavállalat raktárában keletkezett több környékbeli ház is leégett, a sűrűn lakott területen pánik tört ki. Az épületek romjai alatt túlélők után kutatnak.

Legalább 15 ember haláláról tudnak, 16-an pedig eltűntek.

A plumpangi üzemanyagtároló állomás Indonézia üzemanyagszükségletének 25 százalékát biztosítja.

260 tűzoltónak és 52 tűzoltóautónak sikerült eloltania a tüzet

pénteken éjfél előtt, miután a tűz több mint két órán át terjedt a környéken.

Az előzetes vizsgálatok alapján kideült, hogy

a tüzet egy csővezetékbe csapott villám okozhatta.

A depó közelében lakók elmondták, hogy erős benzinszagot éreztek, amitől néhány ember hányni kezdett. Helyi idő szerint este nyolc után hatalmas robbanásra lettek figyelmesek. Egy háromgyermekes anya elmondta, hogy a tűz körülbelül 20 perccel később kezdett terjedni a környékükön és hirtelen pánikot keltett.

- mondta az édesanya.

Az Indonéz Vöröskereszt adatai szerint a halottak számát 17-ről 15-re módosították, miután a hatóságok megállapították, hogy néhány áldozatot kétszer is megszámoltak. A mentők folytatják annak a 16 személynek a felkutatását, akikről bejelentették, hogy eltűntek vagy elszakadtak családjuktól a káosz közepette.

49 ember került kórházba, néhányuk állapota válságos.

Jakarta kormányzója elmondta, hogy körülbelül 600 lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyt szállítanak ideiglenes menedékhelyekre. A kormányhivatalokban, a Vöröskereszt állomásán és egy sportstadionban helyezik el őket - írja az ABC News.

A Pertamina elnök-igazgatója sajnálatát fejezte ki és a cég támogatásáról biztosította az érintett családokat.

Miközben a gyászoló rokonok szombat reggel a kelet-jakartai rendőrségi kórház hullaházába mentek, hogy azonosítsák szeretteiket.

A hatóságok szerint az összes holttest a felismerhetetlenségig összeégett.

- mondta a jakartai rendőrség szóvivője.

A pénteki robbanás okozta tűz volt a második, ami a plumpangi üzemanyagraktárban keletkezett. 2014-ben egy tűzeset során legalább 40 közeli ház semmisült meg, de személyi sérülés akkor nem történt.