Sátortábort épít a baloldal több város kellős közepén drogosoknak

Vágólapra másolva!
Botrányos gyakorlattal, sátortábor telepítésével "kezeli" a hajléktalanságot Portland városvezetése az Amerikai Egyesült Államokban. Szakértők szerint a gyakorlat inkább árt, semmint használ, ennek ellenére a woke ideológiába beleszerelmesedett liberális széplelkek érzékenységét elégítik ki, amikor álhumánus félmegoldásokkal válaszolnak valós társadalmi problémákra. Joe Biden hatalomra kerülése óta az ultraliberális álmegoldások elképesztő méreteket ölt a tengerentúlon, a portlandi esethez hasonló borzalmas körülmények pedig meghonosodtak szerte az Államokban.
Vágólapra másolva!

Sátortábor drogosoknak a belvárosban

A baloldal defektes lakhatási politikáját mutatja, hogy demokrata párti aktivisták utcai sátrak telepítésébe kezdtek Portland-ben, az Egyesült Államokban, írta meg a Breitbart a Fox News nyomán. Az ötlet kezdeményezői a hajléktalanság problémájának megoldása helyett tehát annak normalizálását, helyben hagyását preferálják. Kevin Dahlgren, a Fox News által megszólaltatott drogprevenciós szakember elítélte a baloldali vezetés gyakorlatát, mivel szerinte ez csak a hajléktalan életvitel bátorítását szolgálja.

A szakértő szerint a baloldal álhumánus politikája több kárt csinál, mint hasznot.

A számok tükrében ugyanakkor elmondható, hogy a portlandi helyzet még az Államokon belül is kivételesnek mondható. A probléma megoldását kezdeményezők ugyanakkor elkeseredésüknek adnak hangot a város demokrata párti hanyagságával kapcsolatban, amely bátorítja és figyelmen kívül hagyja a kialakult gyakorlatot. Oregon államban van a legtöbb hajléktalan az Egyesült Államokban, a 2022-es országos számlálás során 17 959 ember vallotta magát hajléktalannak az államban, közülük 11 000-en éltek életvitelszerűen az utcán.

Ennek ellenére a baloldalnak nincs érdemi javaslata, helyette "kárenyhítésre" hivatkozva osztanak injekcióstűket a hajléktalanoknak.

Az ultraliberalizmus csődje itthon és a tengerentúlon

Joe Biden 2021-es beiktatása óta egyre kártékonyabb az amerikai "társadalompolitika".

Emlékezetesek azok a felvételek, amelyek Philadelphia történelmi belvárosában készültek, miközben fényes nappal, a nyílt utcán lőtték mondhatni zombira magukat a hajléktalan drogosok.

Az oregoni vagy pennsylvania-i esetekhez és felvételekhez hasonló jelenetek ugyanakkor nem ismeretlenek Magyarországon sem. Az Origo már korábban is foglalkozott Karácsony Gergely hazug magatartásával, amelyet a hajléktalankérdés ügyében mutatott. Alig két évvel azután, hogy átvette a város vezetését a sikeres főpolgármestertől, Tarlós Istvántól, már arról lehetett olvasni, hogy a köztereket ellepték a hajléktalanok, a város korábban kulturált részei pedig bűntanyává változtak.

Helyszínelés az újbudai rendőrgyilkosság után idén januárban Fotó: Polyák Attila - Origo

Mindezek fényében kis túlzással talán "törvényszerűnek" tekinthető, hogy az egész országot is megrázó, bestiális rendőrgyilkosságra is a Gyurcsány-párti László Imre vezette XI. kerületben kerülhetett sor.