Németországból pénzelnek kommunista propaganda terjesztéséért magyar szervezeteket

Tűzfalcsoport
Vágólapra másolva!
Budapest 8. kerülete amolyan kommunista fészekként üzemel. Amennyire a különböző alapítványok beszámolóiból kiderül, a Pikó András és Jámbor András „vezette" kerület az európai marxista hálózat egyik fő pénzlecsapoló és elosztó központja is egyben. A Közélet Iskolája - az oktatás zászlója alatt marxista propagandát terjesztő szervezet - hátterének feltárásával bepillantást nyerhetünk abba, hogy miképp is működik a nemzetközi kommunista mozgalom. Bemutatjuk, hogy a külföldről finanszírozott szervezet miképp próbálja meg átmosni aktivisták, de legfőképpen tanárok és diákok agyát marxista propagandával. Szakmai oktatási segédanyagként például olyan könyvet terjesztenek, amelyben többször fordul elő Marx neve vagy az ellenállás fogalma, mint a szakiskoláé. Mindezt ráadásul külföldi pénzből teszik, hiszen az egészet német pártalapítványok finanszírozzák Csehországból. A woke-ideológia legrosszabb arca Magyarországon is felbukkant külföldi hátszéllel - írja a Tűzfalcsoport.
Vágólapra másolva!

A baloldal kampányfinanszírozási botrányának van egy érdekes mellékszála, ez pedig a Közélet Iskolája nevű, külföldi pénzzel jól kitömött kommunista gittegylet. A Közélet Iskolája Egyesület névleg nem politikával, hanem sokkal inkább társadalom és közösségszervezéssel foglalkozik, de érintett az amerikai kampányfinanszírozási botrányban is. A szervezet hivatalosan Pikó András és Jámbor András nevével fémjelzett 8. kerülethez köthető, de ha kicsit mélyebbre ásunk, akkor igazából több közük van Berlinhez és a Pasaréthez, mint a létező nyolcadik kerületi szociális problémákhoz.

Pikó András Forrás: Facebook/Pikó András

A Közélet Iskolája nemrég adta ki „A felszabadítás pedagógiája, A kritikai pedagógia elmélete és gyakorlata" című könyvét, amelyet elolvastunk és ez irányította rá az amerikai finanszírozási botrányban is felbukkanó szervezetre a figyelmünket.

Elöljáróban a Közélet Iskolájáról annyit kell tudni, hogy logójuk fent van mind a mai napig azon a botrányos weboldalon, amelyet Karácsony volt tanácsadója gründolt össze, hogy az Amerikából mikróadományként érkező 4 milliárd forintnak legyen egy fedőszervezete.

Forrás: Tűzfalcsoport

Ez azért is fontos, mert ez alapján a Közélet Iskolája egy olyan szervezet, amely kapcsolatba hozható a hazánk belügyi viszonyaiba és konkrétan a választásba is beavatkozó külföldi machinációkban érdekelt Action for Democracyvel.

Marxista ideológia 240 oldalon

Azt gondolná az ember, hogyha a kezébe vesz egy pedagógiai szakkönyvet, akkor arról olvas, hogy miképp lehet tudást átadni például hátrányos helyeztű diákoknak, vagy hogy miképp lehet olyan közösségeket építeni, amelyek segítik egymást a gyakorlati és versenyképes tudás megszerzésében, esetleg gyakorlati útmutatást nyújt az egyéni/közösségi boldogulás irányába. Csalódnunk kellett, mert a Közélet Iskolája kiadványa, amelyet természetesen Udvarhelyi Éva Tessza, Pikó András kampányfőnöke és az önkormányzatban működő részvételi iroda vezetője szerkesztett, nem más, mint egy marxista bullshit, amelyet ismét külföldi pénzen terjesztenek hazánkban.

Semmilyen gyakorlati, releváns tudást nem ad át a könyv, de helyette 240 oldalon ecsetelik azt, hogy a marxizmus mennyire üdvös és előremutató. Már a könyv bevezetője is gyanús volt, mert azt írják, hogy:

Miután kiderült, hogy a kritikai pedagógia csak baloldali lehet, az amerikai dollárokkal kitömött szervezet hosszan ecseteli, hogy mit is takarnak az olyan fogalmak, mint a szabadság vagy a demokrácia.

Aztán minden átmenet nélkül áttérnek Marxra, és már nem is annyira a szabad választás válik fontossá, hanem előtérbe kerül az osztályöntudat és más kommunista eszmék.

Forrás: Tűzfalcsoport

Tovább olvasva az Udvarhelyi Tessza által szerkesztett „kritikai pedagógiai szakkönyvet" az embernek az a benyomása támad, hogy nem is egy módszertani anyagot tart a kezében, hanem sokkal inkább egy forradalomszervező útmutatót. Ilyen, és ehhez hasonló szófordulatokban bővelkedik az írás:

Már említettük, hogy ez egy kritikai pedagógiai szakkönyv, ezért megnéztük, hogy az olyan alapfogalmak, mint a szakképzés, a szakma hányszor szerepel. Meglepődnénk, de egy 240 oldalas kiadványban ezek a fogalmak alig-alig, szinte csak lábjegyzetben fordulnak elő. A szakképzés kifejezés pontosan 9 alkalommal bukkan fel, de ne lepődjünk meg, hogy csak és kizárólag negatív kontextusban.

– írják.

Ezek szerint a villanyszerelő, a gázszerelő, a kőműves egy utolsó aljas rabszolgatartó.

Ellenben Marx, a marxizmus és az osztályharc szinte minden oldalon előforduló fogalmak. Csak Marx 75 alkalommal van megemlítve. Dicsőítve. Sőt, tudományos szintre emelik a ködös, kibogozhatatlan kommunista narratívájukat.

Ilyeneket írnak:

Marxista tudósokra hivatkoznak minden egyes bekezdésben, miközben a valóságtól a létező legtávolabb kerülnek.

Persze mit sem ér egy kommunista könyv, ha nincs benne masszív feminista megfejtés. Tesszáék sem hagyták ki, szerintük egy tanároknak és diákoknak egyaránt szóló tankönyvben az olyan égető kérdéseket nem lehet megkerülni, mint a feminista társadalomelmélet. Erről azt írják, hogy:

Itt most nem kérdeznénk rá Nagy Katalin cárnéra, vagy éppen Mária Teréziára. Ne zavarjuk össze a kommunista ideológusokat. Inkább nézzük meg azt, hogy az amerikai pénzből kitömött kommunista eszméket hirdető szervezet mit is próbál még lenyomni a torkunkon.

Pár idézet a könyvből:

(Most minden kedves olvasó nézzen otthon körül, hogy hány színes bőrű szolgálója van ebben a pillanatban – a szerk.)

(Gulág, munkatáborok, kommunista zsarnokság, százezrek meggyilkolása, nők ezreinek megerőszakolása – a szerk.)

Hogy miért veszélyes mindez?

Elsősorban azért különösen veszélyes, mert a beszervezés első számú célpontjai a tanárok és a diákok, akiket a marxista tanokkal akarnak traktálni. Ezt maguk ismerik el:

Ez szinte pontosan ugyanaz a módszer, mint amit a TASZ, a Helsinki Bizottság és más Sorosista szervezet alkalmaz a jogászoknál, bíráknál.

Jámbor András Forrás: MTI/Kovács Attila

Tesszáékat figyelve az embernek kicsit az a benyomása, hogy visszarepül a 20. század elejére, mert sokkal többet írnak az osztályharcról, mint mondjuk a versenyképes tudás megszerzéséről. Jól látható amint a hazai kommunisták a külföldi (elsősorban amerikai és német) elvtársaik szókészletét, problémáit próbálják itthon is ráerőltetni a társadalomra. Kizsákmányolásról, etnikai feszültségekről, fehérek és feketék közti megkülönböztetésről írnak oldalakon keresztül, miközben mindez a magyar oktatástól, társadalmi berendezkedéstől teljesen tájidegen.

A már idézett könyvben beismerik, hogy mindez a „tudás" az állampolgári nevelés című tárgyból nőtte ki magát. Úgymond ahhoz szolgál adalékként, oktatási segédanagyként.

Később azt is elismerik, hogy nem a valódi oktatás a céljuk, hanem a felforgatás. Így írnak erről: „a kritikai pedagógia tehát nem valamelyik gyakorlati módszertan, hanem egy nézetrendszer, amely eszmei és elméleti támpontokat ad ahhoz, hogyan lehet a pedagógia a felforgató (...)."

Jól látszik, hogy minden kormányzat elleni, illetve tanártüntetés mellett aktívan kiálló Közélet Iskolája nevű Soroshoz sok szálon kötődő szervezet marxista/kommunista pedagógiai módszertant próbál meghonosítani Magyarországon, ami lényegében nem más, mint a már hírhedt amerikai WOKE-ideológia.

Német balosok pénzből terjesztik a marxista ideológiát

Amikor az ember ilyen könyvet olvas első körben arra lesz kíváncsi, hogy mindezt mégis ki fizette? Ha alaposabban utánanézünk, akkor hamar kiderül, hogy nem a magyar társadalomnak nőtt meg az igénye a marxista tanok iránt.

Sokkal inkább az a helyzet, hogy külföldi pártok és szervezetek pénzéből terjesztik hazai elvtársak ezeket az eszméket.

A könyv kiadását ugyanis „a Rosa Luxemburg Stiftung e.V., zastoupení v České republice" támogatta. A Rosa Luxemburg Alapítvány az egyik legnagyobb politikai oktatási intézmény a Németországi Szövetségi Köztársaságban, és része a szélesebb körű nemzetközi demokratikus szocialista mozgalomnak. Sőt, ez egy olyan alapítvány, amely megemlékezik Lenin születésnapjáról. Azt persze nem tudni, hogy egy tömeggyilkos kommunistának mi köze az oktatáshoz, de a Facebook oldaluknak több köze van az aktivizmushoz, a marxista ideológiában gyökerező erőszakhoz, mint az oktatáshoz.

Forrás: Tűzfalcsoport

Az alapítvány cseh weboldalán - akiktől a pénz érkezett a 8. kerületi „elvtársakhoz" - azt is bevallják, hogy melyik németországi párthoz van közük.

Mint írják: a szervezet – a szerk. – „partnerpártja a baloldal (Die LINKE). Az alapítvány a szocialista és munkásmozgalom fontos képviselőjéről kapta a nevét."

Tehát nemcsak amerikai pénzből, hanem német pénzből is terjesztik itthon azokat a kommunista eszméket, amelyek hazánk történelméből több évtizedet raboltak el, amely eszmék ezerszer is megbuktak már, és amelyeknek köszönhetően több százezer magyar esett áldozatul.

A Közélet Iskolájában ez a tankönyv csak egy a sok közül, ez a finanszírozás csak egy a több tízmillió forintos juttatás közül.