Napfénnyel etették szülei a csecsemőt, belehalt az éhezésbe

csecsemő, talp
Vágólapra másolva!
Őrizetbe vettek Oroszországban egy fényevő párt, akiknek újszülött gyereke belehalt az éhezésbe.
Vágólapra másolva!

A 33 éves anya ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt folyik nyomozás, mert úgy gondolta,

a fénnyel táplálkozás jó lesz a csecsemőnek is.

A bíróság két hónapra házi őrizetbe helyezte. 43 éves társa „radikális nyersélelmiszer-hívőként" ismert, aki feleségéhez hasonlóan a „napfénnyel táplálkozás"-ban is hisz. Őt külön vették őrizetbe, mert ellenállt a rendőröknek.

Az otthon született kisbabát akkor látta először orvos, amikor

egy hónaposan kórházba vitték, addigra azonban végzetesen lesoványodott, kiéhezett és tüdőgyulladást is kapott.

A gyermek életét már nem lehetett megmenteni.

A Ripost beszámolója szerint az apa, Makszim Ljutyi „a nyers ételek propagandistájaként" és életmódtrénerként ismert. A pránaevés híve – a nap energiájával táplálkozik, táplálék vagy akár víz nélkül. Társával megalapította a „The Living Man" nevű klubot, amelynek célja, hogy segítsen az oroszoknak „egészségük javításában és személyes problémáik megoldásában".

(A címlapo kép illusztráció!)