Frissítés 0.03.: Az MTI információi szerint miután a rendőrség csütörtök este kiérkezett az erőszakcselekmény helyszínére, még egy lövés eldördült.
Később az épület egyik felső emeletén egy halottat találtak, és arra utaló nyomok vannak, hogy ez a személy lehetett az elkövető.
Mindazonáltal a hatóságok még nem bizonyosodtak meg erről.
Az illetékes elmondta: nincsenek szökésben lévő tettesre utaló nyomok, "a helyzet jelenleg lecsillapodott". Hozzátette, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint hamarosan feloldhatják a biztonsági figyelmeztetést a környéken.
A szóvivő azonban továbbra sem ismertette a halálos áldozatok, illetve a sebesültek számát. Mindössze annyit lehet tudni, hogy többen életüket vesztették és megsebesültek.
A Bild német lap korábban arról adott hírt, hogy heten haltak meg és nyolcan megsérültek a lövöldözésben.
Andy Grote, Hamburg tartományi belügyminisztere szerint a rendőrség különleges alakulatát is mozgósították a helyszínre, miután csütörtökön este kilenc óra felé több ember életét kioltó lövések dördültek el a Jehova Tanúi egyik rendezvényén.
Az épületet tűzszerészek is átvizsgálják, a rendőrség szerint mindössze rutinellenőrzésről van szó.
A rendőrség nagyszabású műveletről számolt be Hamburg Alsterdorf nevű városrészében. Biztonsági források szerint a helyi rendőrség egyelőre ámokfutásnak minősíti a történteket, bár az incidens indítéka továbbra sem ismert.
Peter Tschentscher hamburgi polgármester megütközve reagált a történtekre. Mikroblogján részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Mint írta, a hatóságok gőzerővel dolgoznak az elkövetők előkerítésén és a történtek hátterének feltárásán.