Óriási tűz volt egy londoni lakásban, egy gyerek meghalt

Vágólapra másolva!
Egy gyerek meghalt egy kora reggeli lakástűzben London keleti részén - közölte a helyi tűzoltóság.
Vágólapra másolva!

A kelet-londoni Barking egyik épületének második emeletén lévő háromszobás lakás teljesen megsemmisült a tűzben, amihez helyi idő szerint hajnali 3 óra 25 perckor hívták ki a hatóságokat - írja a DailyMail.

Két felnőttnek és két gyereknek még a tűzoltók kiérkezése előtt sikerült kimenekülnie a lakásból, őket kórházba szállították. Egy másik férfit a mentőszolgálat munkatársai a helyszínen láttak el.

Egy gyereket viszont a mentők a helyszínen halottnak nyilvánítottak.

A londoni tűzoltóság szerint a riasztás után hat tűzoltóautót vezényeltek a helyszínre és mintegy 40 tűzoltó vett részt a mentési és oltási munkálatokban.

A tüzet nem sokkal hajnal 5 óra után sikerült megfékezni.

A tűzeset körülményeinek tisztázására vizsgálatot indított a londoni rendőrség.