Kambodzsa értékes, ellopott műkincseket kapott vissza

Vágólapra másolva!
Kambodzsa több száz ellopott khmer régiség és ékszer hazatérését ünnepelte pénteken.
Vágólapra másolva!

A phnompeni Békepalotában tartott rendezvényen Hun Sen, a királyság kormányfője elmondta, hogy a szóban forgó tárgyakat különböző templomokból tulajdonították el törvénytelenül, és illegálisan adták el őket külföldre még az 1970-es években, amikor az országban polgárháború dúlt.

A miniszterelnök egyúttal felhívást intézett a külföldi múzeumokhoz, intézményekhez és régiséggyűjtőkhöz, akiknek birtokában vannak még hasonló ereklyék, hogy adják vissza azokat önként.

- fogalmazott, hozzátéve, hogy ezzel a nemzet kultúrájának népszerűsítését segítenék elő.

Phoeurng Sackona, a kulturális tárca vezetője nemrégiben arról számolt be, hogy

77 lopott ősi khmer ékszert kaptak vissza a néhai Douglas Latchford brit műgyűjtő családjától.

Ezen kívül számos értékes khmer kulturális kincset adtak vissza különböző múzeumok és magángyűjtők az Egyesült Államokból, valamint Nagy-Britanniából - mondta.

- közölte Sackona.

Elmondása szerint a visszaszerzett nagy kőszobrok között volt néhány, amely Koh Kerből, az ősi fővárosból származott, amely a kambodzsai polgárháború során évekig volt a fosztogatók célpontja.