Hiányzik a politikai akarat a migránsok kitoloncolásához

Az autóban utazó migránsok
Vágólapra másolva!
Több tízezer illegális migránst nem sikerült kitoloncolni Németországból 2022-ben, mert vagy nem volt elegendő jogi háttér ehhez, vagy az érintettek meg sem jelentek az utazás napján az indulás helyszínén - írja a V4NA.
Vágólapra másolva!

Tavaly 23 337 tervezett kitoloncolás hiúsult meg Németországban, az egyik leggyakoribb ok az volt, hogy az érintettek egyszerűen nem jelentek meg a reptéren az indulás napján

– ez derül ki a Kereszténydemokrata Unió (CSU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) pártszövetségének kérdésére adott kormányzati válaszból. A legtöbb esetben nem volt elegendő lehetőség a jogrendszer kezében ahhoz, hogy visszaküldje az országban illegálisan tartózkodó bevándorlókat, de rengeteg esetben az volt a probléma, hogy az érintettek meg sem jelentek az utazás napján az indulás helyszínén.

A V4NA szerint Christoph de Vries CDU-s parlamenti képviselő szerint a kitoloncolások nagyobb része azért is kudarcos, mert

egyáltalán nincs politikai akarat ebben a kérdésben.

– bírálta a kormányzat tétlenségét a Die Welt című lapnak. Az újság felhívja a figyelmet arra, hogy a fő probléma nem feltétlenül az, hogy tavaly több mint 1,3 millió ember érkezett Németországba, hanem az, hogy azok, akik a korábbi menekülthullámok alatt érkeztek, most nem hajlandók hazatérni, miközben erre már rég lehetőségük adódott.

– írja a lap. A kormánykoalíció erősen megosztott a migráció kérdésében. A Zöldek valójában nem érdekeltek a kitoloncolásokban, ez igaz az SPD, vagyis a szociáldemokraták egy részére is.

Forrás: V4NA

Évente félmillió migránst fogadnának be

Ahogy arról korábban a V4NA is beszámolt, Olaf Scholz kancellár kormánya inkább arra törekszik, hogy minél több embernek megkönnyítse és felgyorsítsa a menedékkérelmét, így az illegális migrációt lényegében legalizálná. A kormány azt is hirdeti, hogy évente félmillió migránst fogadnának be.

Egyesek szerint hátsó szándéka is van a kormánynak, hiszen ki nem mondott tény, hogy az a párt, amelyik lehetővé teszi egy tömeg letelepedését, sokkal nagyobb valószínűséggel kapja meg a bevándorolt emberek támogatását egy választáson. Emiatt azonban Németország minden eddiginél zsúfoltabbá vált. A kormány Mesebergben rendezett zárt ülésén sem sikerült a sürgős kérdésekre választ vagy megoldást találni, legalábbis így gondolja az Alternatíva Németország (AfD) ellenzéki jobboldali párt.

– jelentette ki Alice Weidel, az AfD társvezetője.