Folyóba esett egy nő Nagyváradon

Vágólapra másolva!
Egy járókelő mentette ki azt a nőt, aki Nagyvárad központjában esett a folyóba. A nő állapota stabil volt a mentők megérkezésekor, de kihűlés fenyegette, ezért kórházba szállították.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön este Nagyvárad központjában a Sebes-Körösbe esett egy nő - írta a Maszol.ro portál.

A erős sodrás miatt több száz méterrel lejjebb sikerült partot érnie az 50 év körüli nőnek, akinek egy járókelő segített kimászni a partra.

A vízbe esett nő úszva érte el a partot, és amikor a mentősök a helyszínre érkeztek, eszméleténél volt és együttműködött a mentősökkel.

Az asszony állapota stabil volt, de kihűlés fenyegette, ezért kórházba szállították.

A rendőrség közölte, egyelőre nem tudni, hogyan eshetett vízbe az asszony, de az idegenkezűséget kizárták.