Emmanuel Macron alkotmányos joggá tenné az abortuszt – videó

UH ultrahang vizsgálat terhesség Down kismama
Ultrahang vizsgálat
Vágólapra másolva!
A V4NA arról ír, hogy nőnapon jelentette be a francia elnök, hogy hamarosan előterjesztik azt a törvényjavaslatot, mely lehetővé teszi az abortuszhoz való jog Alkotmányba foglalását. Az egyik legnépszerűbb ellenzéki politikus mindeközben élesen kritizálta az elnök által idézett egykori feminista ügyvédnek adandó végtisztességet.
Vágólapra másolva!

Emmanuel Macron francia államfő a nemzetközi nőnap alkalmából, valamint a 2020-ban 93 évesen elhunyt Gisèle Halimi egykori feminista ügyvéd, író és politikus emlékére rendezett ünnepségen jelentette be, hogy

szándéka szerint az Alkotmányba foglalja a nők abortuszhoz való jogát Franciaországban.

A francia elnök beszédében kiemelte, hogy

szolidáris azokkal a nőkkel, akik úgy érzik, sérül ezen szabadságjoguk, hozzátéve, bízik benne, hogy az Alsóház kezdeményezésére létrejött alkotmánymódosítási törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy alkotmányos alapjoggá váljon az abortuszhoz való jog,

Emmanuel Macron elmondása alapján erre pár hónapon belül sor kerülhet.

A törvényjavaslat kezdeményezője Aurore Bergé francia kormánypárti politikus, aki még tavaly novemberben arról beszélt a parlamentben, hogy

személyes örökségének tekinti a nők szabad döntéséhez való jogát az abortuszról és elkötelezett iránta.

A francia államfő nőnapi beszédét követően Bergé elégedetten írta a Twitteren, hogy megváltoztatják az Alkotmányt, megvédik a nők szabadságát és az abortuszhoz való jogukat, mivel parlamenti kezdeményezésből elnöki kötelezettségvállalás lett.

A francia elnök által idézett Gisèle Halimi elkötelezett feminista ügyvéd volt, aki olyan ügyeknek szentelte az életét, mint az abortuszhoz való jog, a halálbüntetés eltörlése, valamint a homoszexualitás dekriminalizálása. Ám nem csak a fent említett ügyek mellett állt ki Halimi, Marine Le Pen arról beszélt a France Inter-nek adott interjújában, hogy maximálisan ellenzi, hogy a 2020-ban elhunyt ügyvédnőt a Pantheonban helyezzék örök nyugalomra. Erről már jó ideje szó van a francia politikában, több tucatnyi képviselő kérte az államfőt, hogy az ügyvédnő földi maradványait a szállítsák át a Pantheonba, a nők elleni erőszak elleni küzdelem nemzetközi napja alkalmából, ám erre mindeddig nem került sor.

Marine Le Pen azonban teljességgel ellenzi ezt, elmondása alapján ugyanis Halimi annak idején az Algériai Nacionalista Politikai Párt (FLN) terroristáit támogatta a francia hadsereggel szemben.

Le Pen a támogatás kifejezéssel arra utalt, hogy Gisèle Halimi volt az algériai párt tagjainak elsőszámú védőügyvédje az algériai háború idején.