A francia zavargások miatt elhalasztják III. Károly franciaországi látogatását

II. Erzsébet brit királynő, II. Erzsébet temetése, temetés, halála, II. Erzsébet halála, királynő, royals deat, III. Károly brit király, koporsó
III. Károly király távozik II. Erzsébet királynő állami temetése után
Vágólapra másolva!
Elhalasztják III. Károly brit uralkodó jövő hétre tervezett franciaországi látogatását az erőszakos francia tüntetések miatt - jelentették be pénteken Londonban.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is beszámolt róla, folytatódnak a nyugdíjreform elleni utcai tiltakozások Franciaországban.

A tüntetéseken csütörtökön több mint egymillió ember vett részt, és a javarészt békés tüntetések több francia városban is utcai zavargásokká fejlődtek.

A nyugdíjreform ellen tüntetők kővel dobálják a rohamrendőröket a nyugat-franciaországi Nantes-ban a francia szakszervezetek által meghirdetett egynapos országos sztrájk alatt, 2023. március 23-án Forrás: MTI/AP/Jeremias Gonzalez

Bordeaux-ban felgyújtották a városháza bejáratát. A fővárosban a rohamrendőrök könnygázt vetettek be, és a belügyminisztérium közlése szerint 903 tüzet gyújtottak a fővárosban, ahol március 6. óta szünetel a szemétszállítás is

- írta a BBC.

A helyzetre való tekintettel elhalasztották III. Károly király franciaországi látogatását.

Emmanuel Macron elnök péntek reggel beszélt a királlyal a halasztásról,

III. Károly király Forrás: Getty Images/WPA Rota/Hannah Mckay

III. Károly király és felesége, Kamilla március 26. és 29. között utazott volna Franciaországba.