Az állatkert volt igazgatója egy buli miatt leölette és megfőzette a törpe kecskéket

Vágólapra másolva!
Egy mexikói állatkert korábbi igazgatóját azzal vádolják a hatóságok, hogy levágta az állatkert négy törpekecskéjét, és felszolgálta őket egy karácsonyi partin.
Vágólapra másolva!

A Mexikó, Chilpancingo városában működő állatkert igazgatója komoly vádakkal néz szembe, ugyanis többen azt állítják, hogy

az állatkert gyűjteményében lévő állatok közül néhányat az igazgató utasítására eladtak, elcseréltek vagy megettek.

- írta a Skynews.

A legmegdöbbentőbb váddal az állami környezetvédelmi hivatal vadvilágért felelős igazgatója hozakodott elő, aki szerint Nava az állatkert négy hím törpekecskéjét levágatta és megfőztette egy év végi bankettre.

Az állami környezetvédelmi hivatal szerint a watusi szarvasmarhákat pedig magánszemélyeknek adták el.

Nem világos, hogy Nava ellen hivatalosan vádat emeltek-e az ügyben.

Navát január 12-én váltották le az állatkert igazgatói posztjáról, miután egy szarvas elpusztult.

Állítólag az állatkert zebráját is elcserélte néhány szerszámra, amelyek a telephelyen történő javításokhoz szükségesek, de egy ellenőrzés során nem találtak ilyen szerszámokat a létesítményben.

Mexikóban régóta gondot okoz, hogy magánszemélyek illegálisan szereznek be egzotikus állatokat.