Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A korrupció egy komplex jelenség, amelynek visszaszorítása érdekében az államok leginkább belső jogi normákkal tudnak küzdeni. Több nemzetközi dokumentum is elvárásokat, kötelezettségeket, vagy ajánlásokat fogalmaz meg a korrupció elleni sikeres küzdelem kapcsán, miközben az igazságszolgáltatás maga is a korrupció és a szervezett bűnözés célpontja, mégis éppen az igazságszolgáltatási rendszereken belül rendelkeznek az államok a leghatékonyabb eszközökkel a korrupcióval szemben.
Magyarországon a költségvetési csalás bűncselekményinek tényállása – amit a bevételi és kiadási oldalon, több korábbi különös részi tényállás összevonásából alkottak meg – 2012. január 1-jén került be az előző büntetőjogi kódexbe (az új, a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 2013. július 1-jén lépett hatályba). A költségvetés bevételi oldalán ide tartozik az adócsalás, a munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás, a jövedékkel való visszaélés, csempészet, az ÁFA-ra elkövetett csalás, illetve a csalás minden olyan esete, amely a költségvetés sérelmével jár. A költségvetés kiadási oldalán pedig: a jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, a közösségi pénzügyi érdekek megsértése, illetve a csalás minden olyan vonatkozó esete, amely a költségvetés sérelmével jár.
Egy komolyabban vehető kutatás a téma átfogó feldolgozását tűzte ki célul.
A projekt a korrupciós bűncselekményeket elkövetők jellemzőin kívül – többek között – a cselekmények létrejöttét, az elkövetők motívumát, az előny formáját, mértékét és elvonásának módját és a jogalkalmazó hatóság tudomására jutás jellegzetességeit vizsgálta.
A kutatás alaptézise, hogy kevés az ilyen cselekmény a hazai kriminálstatisztika alapján (az 1990–2012 közötti huszonhárom évben a regisztrált korrupciós bűncselekmények száma évente 330 és 963 között mozgott), vagyis a tanulmány szerzői szerint csak ilyen kisszámú korrupciós bűncselekmény kezelésére képes a magyar büntető igazságszolgáltatás, miközben a korrupció jelenségére vonatkozó észlelések a társadalomban igen elterjedt magatartásformára utalnak.
A vizsgált időszakban a regisztrált bűnelkövetők száma 190 és 513 között mozgott, amelyet magyaráz a nagyszámú halmazati elkövetés. A közvádas eljárásban jogerősen elítéltek száma 110 és 391 fő között ingadozott. (A kutatás kapcsán – a korrupciós bűncselekmények száma és társadalmi súlya tekintetében – érdemes összevetésként megemlíteni, hogy ugyanakkor például a garázdaság évi regisztrált eseteinek száma a 2010-es évek első felében 12–13 ezer körül mozgott, és 2014 óta folyamatosan csökken, de még tavaly is mintegy 8300 ilyen esetet regisztráltak Magyarországon. Ez természetesen nem teszi jelentéktelenné a korrupciós esetek jóval kisebb számát, de tény, hogy számos bűncselekmény sokkal inkább jelen van társadalmi szinten (lásd például a lopás, a hivatalos személy és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak stb.).
A felderíthetőség nehézségét a kutatás kapott eredményei megerősíteni látszanak. A vizsgált bűncselekményeknél gyakorlatilag nincsen közvetlen sértett, és mindkét fél számára előnyös helyzetek keletkeznek, ezért a konspiráció és titkosság jellemző. A hatóság tudomására csakis ellenőrzési folyamatok nyomán kerülnek az esetek, akkor, amikor az egyik fél a cselekményben nem akar részvevő lenni, vagy ha valamilyen oknál fogva az események, körülmények várható alakulását nézve meginog a bizalom a felek viszonyában. Az eredmények szerint általában a hivatalos tudomás, hatósági eljárás során derülnek ki ezen cselekmények, vagy az a hivatalos személy jelenti az esetet, akit – valamilyen juttatásért cserébe – jogosulatlan előny eléréséhez kívántak felhasználni (ez a korrupció, illetve szűkebb kategóriájaként a vesztegetés esete).
Egyik szerző szerint
a kutatás a részkérdést úgy összegzi, hogy a korrupció nehezen felderíthető és nehezen bizonyítható, nincs természetes személy sértett a cselekményeknél, míg a tárgyi bizonyítás lehetőségei korlátozottak, a cselekmények elkövetése tárgyi nyomot nem hagy.
Problémaként említik még, hogy harmadik személyek nem rendelkeznek ismerettel az eseményekről, valamint az egyes magatartások erkölcsi megítélése sem mindig egyértelmű.
A nyomozási tapasztalatok további fontos tanulságai között említi a tanulmány, hogy a műveleti eszközökkel beszerzett titkos információk egy része nem érhető el szabályszerű módon az eljárásban, nem tehető nyílttá, tárgyi bizonyítás többnyire nincs, míg a tanúvallomásnak csak szűk lehetőségei vannak. A nyomozati eljárásban a szakértői vizsgálatok nem adnak lehetőséget a közvetlen következtetésekre a tényállást és a bűnösséget tekintve, ezért a kutatás fontosnak tekinti a nyomozási tapasztalatok összegzését, valamint a korrupciós cselekmények nyomozása során jelentkező nehézségek és kihívások elemzését.
Egy nemzetközi szakmai szervezet 2022 elején publikálta a 2021-es jelentését, amelyben egy korrupciós index alapján vizsgálták, hogy milyen szinten áll a korrupció a világ országaiban. Az államokat egytől százig terjedő skálán pontozták, és minél nagyobb volt a kapott szám, annál kevésbé korruptnak értékelték az adott országot. Az Európai Unión belül Bulgária kapta a legkevesebb pontot, egészen pontosan 42-őt, utána pedig Magyarország következett 43-al, majd Románia 44 kapott ponttal. Hazánk így inkább negatív értékelést kapott.
A korrupció elleni küzdelem nehéz és összetett munkát igényel, és az adott ország kapcsán ennek külső szakmai megítélése is ezt igényelné. Az egyes nemzetközi szervezetek korrupciós kutatásai sok esetben azonban módszertanilag is erősen kritika alá vonhatók. Például a mérési kockázatok súlyozása alapján mintha csak az egyik fél (állami vesztegető) lehetne korrupciós alany, míg egy (akár külföldi) magánszereplő mintha nem is lehetne potenciális érintett.
A CPI (Korrupció Érzékelési Index) által alkalmazott módszerek nem különböztetik meg az egyszerű korrelációt a tudományos módszerekkel is jól igazolható oksági összefüggésektől, amely így az egyes államok– CPI-index alapján való – összehasonlíthatóságát illetően komoly kétségeket vet fel.
A CPI inkább ráerősít az egyes sztereotípiákra, és klisék alkalmazását teszi lehetővé. A Foreign Policy egyik 2013-as cikke a CPI mellőzését javasolta, mivel az index magasabb szintű vagy rangú kisebb társadalmi csoportokkal szembeni elfogultságot közvetít a korrupció populáris felfogását erősítve, és ezzel végső soron ösztönzést teremthet a nem megfelelő szakpolitikai válaszokra. (Alex Cobham: "CorruptingPerceptions", foreignpolicy.com, 2013. július 22.)
Persze egy-egy ilyen kutatási anyag elkészítésénél a politikai szempontok is megjelenhetnek, így amit például az említett 2021-es országjelentés mond – a szociális szempontok mellőzését és az oligarchák felemelkedését állítva és hangsúlyozva –, az inkább politikai, mint szakmai kijelentés, további tekintettel arra, hogy tudományos módszerekkel önmagában nem is kerültek alátámasztásra.
Egy brit újságíró, Ian Fraser cikkének véleményét is közlő hazai témafeldolgozás szerint a fő szakmai probléma az, hogy az ilyen anyagok nem elsődleges kutatásokra épülnek, a korrupció definícióját pedig adott esetben a megbízó finanszírozók érdekei szerint alakítják ki; például csak a közhivatalnokok szerepére alkalmazzák azt, míg ugyanakkor a magánszektor szerepét nem kívánják hangsúlyosan bemutatni.
Érdekesség, hogy az ilyen kutatásokat végző NGO-k egyik fő támogatója, a Microsoft egyszer 25 millió dollár bírságot fizetett, hogy az ellene felhozott korrupciós vádakat rendezze, miután a cég képviselői magyarországi irodájukban megnövelték a haszonkulcsot a szoftverlicenszek magyar kormányzati szerveknek való eladásakor. Bár kivételes előny jogszerű biztosítását ígérték, a kedvezmény nem a kormányzati vásárlókhoz került, hanem korrupciós jelleggel „árengedményként” könyvelték el. Egy másik NGO-barát globális vállalat, a Google korábban szintén csalási ügybe keveredett, miután 2017-ben 23 milliárd dollárt helyezett át a bermudai adóparadicsomba egy holland fedőcégen keresztül.
Branco Milanovic amerikai közgazdász véleményét is idézi egy magyar cikk. A City University of New York vendégprofesszoraként világszerte ismert és elismert szaktekintély, egy Twitteren közölt bejegyzésében markáns szakmai véleményt megfogalmazva
„újabb remek átverésnek” nevezte a civil profilú szervezetek munkája tekintetében az egyik ismert demokrácia-indexet. Milanovic Magyarországot hozta fel példaként, a rossz magyar osztályzat kapcsán nagyfokú elfogultságot megállapítva.
A Transparency International nemzetközi szervezet év elején ismételten publikálta a „hagyományosan” világ 180 országát – a legkevésbé korrupt államtól számolva – rangsorba állító Korrupció Érzékelési Index (CPI) felmérésének eredményeit.
A Transparency International 2022-es évről szóló korrupciós jelentése szerint Magyarországon tovább romlott a korrupciós társadalmi és politikai helyzet, ezzel pedig hazánk az Európai Unió legkorruptabb országa, miután korrupcióérzékelési indexe 2021-ben 43 pontos volt, 2022-re egy ponttal romlott. A szervezet mérései szerint ezzel Magyarország a világranglista 77. helyén foglalja el, holtversenyt kialakítva Trinidad és Tobago, Burkina Faso, Kuvait, a Salamon-szigetek és Kelet-Timor államok társaságában.
A jelentés szerint 2021-ben Magyarország az Európai Unió második legkorruptabb államának számított, 2022-re viszont már a szervezet szerint az EU leginkább érintett olyan országa, ahol a megvesztegetés ténye jellemzi a gazdasági, politikai és hivatali élet működését. Az európai listán legkevésbé korruptnak Dániát, Finnországot és Svédországot, míg Magyarország után a legkorruptabbnak Bulgáriát tekinti a Transparency International jelentése. A szintén a lista vége felé található Románia 46 pontot kapott, de Magyarországgal ellentétben Bulgária és Románia egy-egy pontot javítottak az egy évvel korábbi pontszámukhoz képest (a 100-as skálán minél alacsonyabb pontszámot szerez egy állam, annál inkább korruptnak értékelik az adott ország közéletét).
A jelentés alapvető problémája a módszertan. A Transparency International berlini központi titkársága összesen 12 szervezet 13 véleményfelmérését és elemzői csoporti értékelését használta fel kutatása elkészítéséhez.
A 2012-es CPI óta az index összeállításának folyamata négy lépésből áll: az adatforrások kiválasztásából, az adatok szabványosításából, a standardizált adatok összesítéséből átlagérték kialakításával és az adatok bizonytalansági mérőszámának jelentéséből.
Az elemzésben általánosságban azt is rögzítettük, hogy sokszor az egyes korrupciókutató NGO-knak, is saját működési körük, az együttműködő partnereik és támogatóik körében kellene vizsgálódniuk. A civil szervezeteket ugyanis jó esetben azért finanszírozzák, hogy folytassák, illetve végigvigyék az arra irányuló erőfeszítéseket, hogy valamilyen módon javítsák a társadalmat. A legtöbb adományozó olyan szervezeteket részesít előnyben, akik hitelesek és szakmai kapcsolataik pénzügyi tekintetben is tiszták, átláthatóak. Ezért az NGO-knak, az adományozó szervezeteknek, ügynökségeknek egyre éberebben kellene figyelniük a korrupció, vagy más visszaélések gyanús jeleit az általuk finanszírozott projektekben és programokban, függetlenül egyébként attól, hogy ezek esetén milyen támogatási módról van szó, vagy ki, mely szervezet lehet a támogatás megvalósítója vagy kedvezményezettje.
Kezdve azzal, hogy az átláthatóság és a szervezetek pénzügyi hátterének, valós szándékainak megismerése, az ezt segítő adatokhoz való hozzáférés, bár érzékeny területeken érinti a –sokszor hálózatszerű módon aktív – NGO-k világát, jelentős mértékben csökkentheti a korrupciót, és erősíthetné a bizalmat egyes szervezetek irányában. A korrupciós jelenséget ma már nehezebb kezelni egy ország határain belül, és mivel az ilyen szervezeti hálózatok nemzetközileg igen kiterjedtek, a mögöttük megfigyelhető spekuláns tevékenység képes kihatni akár egyes államok, nemzetek piaci és makrogazdasági folyamataira is.
Például Soros György amerikai üzletember Nyugat-Európában jogsértő módon is ügyeskedett a pénztermékek piacán.
Az egyik legnagyobb és egyik legrégebben alapított francia bank, a Société Générale gyanúsnak talált1988-aspénzügyi tranzakciói kapcsán Soros tevékenységét is megvizsgálta a francia tőzsdefelügyeleti hatóság, majd– az ügy 2006-os újratárgyalásakor – közel egymillió euró pénzbüntetéssel sújtotta őt a francia legfelsőbb bíróság. A milliárdosnak az ügyben benyújtott keresetét végül a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 2011-ben elutasította.
Emellett ismert két, OTP ellen végrehajtott Soros-akció is, amelyek közül a második támadást a gazdasági világválság kirobbanásakor hajtották végre. 2008. október 9-én, tőzsdezárás előtt a Soros Fund Management LLC egy londoni befektetési szolgáltató segítségével leszorította a bankpapírjainak árfolyamát, amely befektetői kilépési limitek aktiválását eredményezte.
Így összesen 390 ezer OTP-részvény jutott ki a piacra – több száz millió forintnyi pénzt hozva ezzel a shortoló üzletembernek. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) később egy közleményt adott ki arról, hogy Sorosék megsértették a piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó jogszabályi előírásokat.
2011-ben a Legfelsőbb Bíróság döntése helyben hagyta az alsóbb fokú bíróságok ítéletét, amelyben elutasították a PSZÁF határozata elleni keresetet.
Soros és alapítványai pénzzel próbálnak befolyásolni belpolitikai folyamatokat Közép-Európa más országaiban is, amelynek ténye egy lengyel bírósági döntés révén is megerősítést nyert. Lengyelországban a Nyílt Társadalom Alapítványokhoz (OSF) kötődő két feminista szervezet, a Global Fund for Women és az International Women’s Health Coalition is pénzelt tiltakozó felvonulásokat, de jelentős pénzekhez jutott még az a Nőügyi és Családtervezési Szövetség is, amely a Norvég Alap révén is támogatásokat kapott.
A Norvég Alap pénzeit akkor a Soros-féle Báthory Alapítvány kezelte.
Az agytröszt a lengyel konzervatív jogvédő szervezet, az Ordo Iuris szerint baloldali és liberális szervezeteket támogatott az Európai Gazdasági Térség (EGT) és a Norvég Alap révén érkező közpénz jellegű támogatásokból. 2021 elején a lengyel közigazgatási bíróság egy perben az Ordo Iurisnak adott igazat, és arra kötelezte a Báthory Alapítványt, hogy hozzák nyilvánosságra a Norvég Alap helyi pénzeiről természetes és jogi személyekkel kötött szerződések tartalmát, továbbá az alapítványnak fel kellett végre fednie a támogatottak nevét, a megítélt pénzek mértékét és az egyes támogatások indoklását, amit a Soros-féle támogató szervezet korábban éveken keresztül nem tett meg.
Az átláthatóság és a jogállam értékei mentén fellépő szervezetek ugyanakkor többször maguk kényszerülnek magyarázkodásra a donorok miatt.
Például 2015 elején arról számolt be a sajtó, hogy a Transparency International 3 millió dollárt fogadott el a német Siemens multinacionális vállalattól. A Siemensnek 2008-ban rekordösszegű bírsággal – 1,6 milliárd dollárral – kellett rendeznie egy korrupciós ügyet, miutána mérnöki vállalat számos országban megvesztegetett kormányzati tisztviselőket.
A Siemens végül az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelettel egyezséget kötött a külföldi korrupciós gyakorlatokról szóló törvény (FCPA) megsértése miatt. Ezzel a vállalat elismerte felelősségét a Görögországban, Norvégiában, Irakban, Vietnamban, Olaszországban, Izraelben, Argentínában, Venezuelában, Kínában, Oroszországban folytatott korrupciós gyakorlatokhoz kapcsolódó vesztegetések vádjában. Ez tehát már ismert tény volt, amikor 2014-ben a Siemens támogatást biztosított a Transparency International részére. A Transparency a Siemensnél megpályázta, és végül meg is kapta a támogatást, noha az NGO átvilágítási eljárásai tiltják, hogy a szervezet pénzt fogadjon el olyan vállalatoktól, amelyek a szervezetnek adományozva próbálják tisztára mosni a saját hírnevüket. Továbbá: „Ha bármely vállalati adományozót azzal vádolnak, hogy részt vett korrupcióban, az adományozó nem számíthat a Transparency International védelmére”– áll a szervezet eljárási előírásaiban.
Az NGO egy másik fő támogatója, a Microsoft 25 millió dollár bírságot fizetett, hogy rendezze az ellene szóló korrupciós vádakat, a cég magyarországi irodájában a Microsoft-képviselők által megnövelt haszonkulcsok ügyében (ez szoftverlicenszek kormányzati szerveknek történő eladásához kapcsolódott).
A Transparency egy másik globális támogatója, a Google korábban csalási ügybe keveredett, miután még 2017-ben 23 milliárd dollárt helyezett át a bermudai adóparadicsomba egy holland fedőcégen keresztül.
Adókijátszások kivizsgálásával és ellenőrzésekkel összefüggésben, pénzügyi hatósági vizsgálat folyt az egyik Soros-szervezettel szemben Macedóniában (mai nevén Észak-Macedóniában). 2017-ben helyi szervezetek egy csoportja került a figyelem középpontjába, mivel külföldről kaphattak pénzt az ország destabilizálására. A Metamorphosis Alapítvány, amelynek 2012-től végzett tevékenysége miatt a macedóniai adóhivatal pénzügyi ellenőrzéseinek sorozata elé nézhetett, természetesen azt állította, hogy a velük szemben megindultadó vizsgálat politikai indíttatású támadás.
2018-ban Amerikában is vizsgálódni kezdtek
a Judical Watch nevű függetlenjogvédő szervezet kezdeményezésére, hogy kiderüljön, milyen szerepe lehetett Soroséknak a macedón kormány megbuktatásában. Erős gyanú fogalmazódott meg arra, hogy a háttérben együttműködhetett az amerikai milliárdos Nyílt Társadalom Alapítványa és az USA szkopjei nagykövetsége.
A Judicial Watch, amelynek már három pere volt folyamatban az amerikai külügyminisztérium ellen Soros külföldi tevékenységeinek kormányzati finanszírozása kapcsán, ezúttal közérdekű adatigényléssel fordult a külügyi tárcához, de miután az megtagadta az anyagok bemutatását, a Judicial Watch végül pert indított a közérdekű adatok megszerzéséért az amerikai fejlesztési pénzekkel kapcsolatban.
A támogatások szétosztását korábban az USA Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) koordinálta, de 2012-től a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány lett az amerikai kormányzati források fő elosztója Macedóniában.
Az ügyben a nehéz átláthatóság, a korrupciógyanús jelenségek már olyan szinteket érintettek, amelyek egy másik állam nemzeti szuverenitásával függtek össze.
Mi jelenthet ezek alapján a civil szervezetek működési és pénzügyi átláthatósága? A pénzügyi átláthatóság egy civil szervezetek azon hajlandósága és képessége (lenne), hogy megfelelő, hiteles információt nyújtson hátteréről, vagyonáról, bevételeiről és kiadásairól; hogy világosan érthetőek legyenek a céljai, a motivációi.
A normatív jogi és társadalmi elvárások eme sajátos keretrendszerében ezt a pénzügyi átláthatóság, mint egyfajta hitelességi változó jeleníti meg, azért, hogy a civil szervezeteknél is jóllátható és megítélhető legyen, hogy ő maga egyáltalán betartja-e az átláthatóságra vonatkozó normákat vagy sem.
Richard Holloway szakíró, aki korábban országos programmenedzserként dolgozott a PACT nevű egyesült államokbeli civil szervezetnél, a Hogyan használhatják a nem kormányzati szervezetek a megfigyelést és az érdekképviseletet a korrupció elleni küzdelemben? (NGO CorruptionFighters’ ResourceBook – HowNGOscanuse monitoring and advocacytofightcorruption) című kötetében az NGO-k korrupciókutatásainak alapkérdéseivel foglalkozik.
Holloway a könyvében kitér arra, hogy a korrupció meghatározó téma az NGO-k saját működése szempontjából is, ezért vállalniuk kell a felelősségüket. Csak ha minimalizálják a korrupciós kockázatokat, és szankcionálják a korrupciós eseteket a saját szervezeten belül, akkor jelzik világosan, hogy aktívan küzdenek a korrupció gyakorlata ellen. A rájuk egyértelmű szabályok megkönnyítik a szervezetek számára a partnerekkel és adományozókkal való együttműködést.
Az NGO-knak egyértelművé kell tenniük a saját rendszerünkön belül, hogy a korrupcióellenes programjuk megsértése nagyon sokba fog kerülni, mert azzal a hírnevük forog kockán.
Jó hírnév nélkül az adott szervezet elveszíti a donorok és finanszírozók, valamint partnerei és még a célcsoportjai bizalmát is. Egy hatékony korrupcióellenes programmal hitelesebb lesz, és eredményesebben tudja kezelni a projektjeit. Ahelyett, hogy a korrupcióról csak a korrupciós esetekre adott válaszként kommunikálna, Holloway könyvének – többek között –az az egyik fő tanulsága, hogy egy civil szervezetnek érzékenyítenie kell az alkalmazottait, partnereit és finanszírozóit, valamint adományozóit a fejlesztési együttműködés kockázataira.
Fontos, hogy egy NGO-n belül mindig beszámoljanak az előrehaladásról, a visszaesésekről és a szankciókról. A korrupciós ügyintéző rendszeresen tájékoztassa a vezetőket az értékelés eredményeiről, a szervezetnek pedig hatékonyan kell kommunikálnia a programot a belső és külső nyilvánosságban, valamint azt közölnie érdemes brosúrákon, interneten, rendezvényeken, vagy a közmeghallgatásokon keresztül.
A könyv esettanulmányként említi a Nyílt Társadalom Georgia Alapítvány munkáját Grúziában (Georgiában) a 2001. március 15-i 95. számú grúz elnöki rendelet civil megfigyeléséről.
A Civil Monitoring projekthez összesen 20 000 dollár anyagi támogatást a Nyílt Társadalom Georgia Alapítvány biztosított, amely a projekt koordinátori szerepét is magára vállalta, és a projekt során a nyomon követést a leírás szerint központi és helyi kormányzati szinten is elvégezték.
A módszertan magában foglalta a vonatkozó kormányzati dokumentumok tanulmányozását, interjúk készítését a georgiai kormányzat különböző szintjein lévő köztisztviselőkkel, valamint helyszíni megfigyeléseket. A kutatást két és fél hónap után lezárták, miután a rendeletben meghatározott időpontok lejártával a megfigyelés is véget ért.
A monitoring eredményeinek elemzésével, az alapítvány vezetésével a szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a „kormányzatból hiányzik a megfelelő politikai akarat”, az elnöki rendeletben előirányzott első számú antikorrupciós intézkedések végrehajtásához. Ez a bemutatott kutatási példa csak egy a sok közül.
A szerző – bár a szervezetek munkáját összességében komolyan veszi – problémaként említi az NGO-k kapcsán azt, hogy az ilyen szervezetek érdekképviseleti programjait gyakran csak a negatívumok határozzák meg – vagy az, hogy min kell változtatni, mit kell megreformálni. A szervezeteknek gyakran nincs is világos elképzelésük arról, hogy ugyanakkor mit szeretnének elérni, vagy milyen alternatívát kínálnak a status quo-val szemben. Mivel az érdekképviselet általában arról szól, hogy sok embert rávegyenek a nyomásgyakorlásra annak érdekében, hogy változtassanak valamin, a szervezet valószínűleg nem fog ilyen nyomást mozgósítani, hacsak nem tudja világosan elmagyarázni az alternatíváját.
