Fenyegető üzenetet küldött Kim Dzsongun

Szöul, 2023. február 18.
Észak-koreai rakétakísérletről szóló tudósítást néznek emberek a szöuli központi pályaudvar tévéképernyőjén 2023. február 18-án. A dél-koreai és a japán hadsereg közlése szerint Észak-Korea a nap folyamán újabb ballisztikus rakétá
Szöul, 2023. február 18. Észak-koreai rakétakísérletről szóló tudósítást néznek emberek a szöuli központi pályaudvar tévéképernyőjén 2023. február 18-án. A dél-koreai és a japán hadsereg közlése szerint Észak-Korea a nap folyamán újabb ballisztikus rakétát lőtt ki a tenger felé. MTI/AP/Ahn Jung Dzsun
Vágólapra másolva!
Phenjan vasárnap megerősítette az újabb észak-koreai rakétakilövésről szóló dél-koreai és japán híradást, a KCNA észak-koreai állami hírügynökség azt közölte, előző nap egy Hvaszong-15 típusú interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM) bocsátottak fel.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint a rakéta mintegy 5770 kilométeres magasságban összesen 990 kilométert tett meg. "A művelet újabb bizonyítéka a kommunista ország hatékony védelmi erejének, mellyel gyorsan és hatékonyan indíthatnak ellentámadást" - fogalmazott a KCNA.

A dél-koreai vezérkari főnökség és a japán védelmi tárca szombaton jelentette be, hogy

Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát lőtt ki a tenger felé.

Kisida Fumio japán miniszterelnök azt mondta, hogy a fegyver Japán kizárólagos gazdasági övezetén belül csapódott a Japán-tengerbe.

A szombati volt Észak-Korea első rakétatesztelése azóta, hogy január elsején egy rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki.

Észak-koreai rakétakísérletről szóló tudósítást néznek emberek a szöuli központi pályaudvar tévéképernyőjén 2023. február 18-án Forrás: MTI/AP/Ahn Jung Dzsun

Phenjan pénteken példátlanul súlyos válaszlépésekkel fenyegetett az esetben, ha Dél-Korea és az Egyesült Államok valóban megtartja a péntek napközben bejelentett, 11 napos közös hadgyakorlatát.

Észak-Korea tavaly több mint 70-szer hajtott végre rakétakísérleteket, köztük számos alkalommal interkontinentális ballisztikus rakétával (ICBM) is, megsértve ezzel az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozatait.