Rendkívül védett cápa húsát ette meg egy videón egy kínai blogger

Nagy Fehér Cápa
Mexico, Guadalupe Island, Great white shark in sea (Photo by Ken Kiefer 2 / Image Source / Image Source via AFP)
Vágólapra másolva!
Megbírságolnak 18,500 dollárra (kb. hat millió forint) egy étel blogger-t, mert megfőzőtt és megevett egy nagy fehér cápát.
Vágólapra másolva!

Egy kínai étel bloggert 18 500 dollárra (kb. hat millió forint) büntettek meg, miután tavaly közzétett egy videót, amelyen látható, hogy megvásárol, elkészít és megeszik egy

nagy fehér cápát, amely Kínában védett állat.

A Tizi névre hallgató ételblogger a Douyin kínai közösségi oldalon tette közzé a videót, amelyen látható, amint megveszi a körülbelül két méter hosszúnak tűnő cápát, majd kétféleképpen készíti el: nyílt tűzön grillezi, illetve wokban párolja, ezután felkapja a cápa grillezett részét, és a fogaival csíkokat tép le róla.

- mondja Tizi a videóban.

A szövetminták alapján megállapították, hogy egy nagy fehér cápáról van szó, amely egy védett állat. A bloggerről kiderült,

hogy megsértette a kínai vadállatvédelmi törvényt

- közölték a Szecsuán tartománybeli Nancsong városának tisztviselői.

A bloggert, akit a tisztviselők csak a Jin névvel azonosítottak, 125 000 jüan, azaz hat millió forint pénzbírsággal sújtották. A halászt és a kereskedőt, aki eladta a férfinak a cápát, letartóztatták.

Címplapi képünk illusztráció!