Méreganyagok kerültek a levegőbe két pakisztáni gyárból, többen meghaltak

Vágólapra másolva!
Pakisztán legnagyobb városában, Karacsiban az elmúlt 16 napban legalább 18 ember halt meg, többségében gyerekek, állítólag a környéken található gyárakból származó mérgező vegyi anyagok miatt.
Vágólapra másolva!

Szindh tartomány egészségügyi minisztériumának csütörtöki közleménye megerősítette, hogy 18-an meghaltak Karacsiban január 10. és január 26. között.

- áll a közleményben.

A lakosok szerint két gyárból bűzös szag áradt, ami fulladásos tüneteket okoz

- közölte az egészségügyi minisztérium.

Mehar Khursheed, a hivatal szóvivője elmondta, hogy akik meghaltak egyező tüneteket mutattak melyek láz, torokfájás és légszomj voltak.

- nyilatkoztak szakártők az Al Jazeerának.

A halottak között három felnőtt van, a többiek pedig 1-13 év közötti gyerekek.

A kormány lezárta a mérges gázt kibocsátó gyárakat és vizsgálatot indított az ügyben.